26. section: Boldogkőváralja - Bányi Saddle (Sátoraljaújhely)

11-13 July 2008

Through the icons below, you can reach the Google Earth file, the Image Gallery and the scanned pages from the Personal Booklet. Please scroll down to the bottom of the page for the Elevation profile of the section!

Ezen a péntekkel megtoldott hétvégén Eszter és Tomi, valamint Ági és Peti társaságában róttam a kéktúra kilométereit. Előző nap jöttem le Piszkéstetőről, így az éjszakai műszak után reggel elég kómás állapotban voltam, amikor Tomiék megérkeztek a kocsival - még ez volt a szerencsém, hogy most végre egyszer nem éjszakai buszokkal kellett eljutnom a kiindulási pontra, hanem házhoz jöttek elém! Jó volt.

Boldogkőváralja - Regéc: Ágival Szerencsen találkoztuk, ahol az autót is hagytuk, majd egy átszállással, busszal jutottunk Boldogkőváraljára. Így 13 órakor el is indultunk. Tomiékat ugyan győzködni kellett, de végül a vár megtekintését nem hagytuk ki a napi programból.

Az időjárás mindhárom napra szépnek és melegnek ígérkezett, ez utóbbit már az első lépések után éreztük. A várból szép kilátás nyílik az alant elterülő tájra, kis képzelőerővel a földeken táborozó török sereget is oda lehet képzelni. A várból a kék L jelzésen tértünk vissza az országútra, majd a jelzést követve átvágtunk a falun - közben a kék kutaknál mindig frissítettünk egy kicsit magunkon illetve vízkészletünkön. A település után hajdani kőfejtők által sebzett domboldalak közti völgyben, aszfaltúton haladva jutunk át Arkára. Itt is sok szép felújított házat látni, ami ezen a környéken nem ritkaság - a környék tiszta levegője és csendje vonzza az embereket. A falucskából annak kis temploma után a temető mellett jutunk ki, és a faluszéléről egyből szép kilátás nyílik a Zemplén első hegycsúcsaira (a kép jobb oldalán a Magoska 734 méteres csúcsa látható).

A kis mezőt balról kerüljük, majd bokrok között ereszkedünk le a Boldogkőváraljai-patak (vagy Arka-patak) mellé. Innen kilométereken keresztül a kis vízfolyás mentén haladunk, és lassan emelkedünk felfelé. A völgyben többször is keresztezzük a néhol széles, kavicsos patakmedret. Ahogy kiérünk az erdőből, az irtásról egyből megpillantjuk a regéci várhegyet. Innen még kanyargunk egy kicsit az erdőben, mielőtt beérnénk Mogyoróskára.

Ez is egy szépen rendben tartott település, öröm látni, hogy nem minden település pusztul le az ország ezen távoli csücskében. A templom után egyre meredekebb utcán haladunk felfelé, majd az utca földútba fordul, és hamarosan beérünk közvetlenül a várhegy alá. Ezt még jobbról félig megkerüljük, mielőtt még felkapaszkodhatnánk a piros L jelzésen a várromhoz. Ezt a kitérőt tényleg vétek volna kihagyni. Szerencsére a várat gondos kezek foltozzák és vigyázzák, így nincs további romlásra ítélve. Az erődítmény legmagasabb szirtjéről csodálatos panoráma nyílik mind a megtett, mind az előttünk álló útra, erdőkre - a romoktól kicsit balra pedig Regéc házaira. Ez az általam eddig látott leghatásosabb magyarországi vár(rom).

Nehezen szakadtunk el a vártól, de lassan azért el kellett indulni lefelé, pedig micsoda élmény lehet éjjel a csillagos eget innen, a szirtre kifeküdve nézni... Lefelé gyorsan lehet haladni a kényelmes, széles szekérúton, így hamar beértük Regécre. Ahogy elérjük a főutcát, felfelé indulunk, és mivel a vegyesbolt ilyenkor már zárva, egyből a szállásunk felé vesszük az irányt, elhaladunk a község kis temploma mellett is, és majd csak reggel pecsételünk.

Regéc - Makkoshotyka: Reggel már nyitásra a bolthoz mentünk Tomival, hogy mindenképp jusson még friss kenyér, így természetesen fél órát kellett várnunk, hogy egyáltalán megérkezzen a pékségből az áru. Elintéztük a pecsételést is, majd hosszas készülődés után fél 11 körül nekiindultunk az előző napinál hosszabb, de eseménytelenebbnek ígérkező távnak. A falut a főutcán felfelé hagyjuk el, az utolsó ház után már kisebb ösvényen emelkedünk felfelé. Az út elején keresztezünk egy patakot, majd átvágunk egy tisztáson, mielőtt végleg erdőbe érnénk. Innen jól járható szekérúton haladunk, miközben körülöttünk sok helyen hatalmas andezit sziklák utalnak a hegység múltjára.

Egy meredeken felkapaszkodó jobbos kanyar vezet ki az erdőből egy nagyobb nyílt területre, egykori hegyi kaszálóra. Ez már 700 méter fölötti vidék, jellemzően fenyvesek és nyírek váltják egymást. Itt sokáig közel szintbe haladunk, sok körülöttünk az irtás, az út néhol igen sáros, agyagos.

Első kitérőnket a Nagy-Péter-mennykőre tettük, mely mindenképp ajánlott, hisz gyönyörű panorámát (kattintásra nagyban is megnézhető), és potenciális pihenő és étkezőhelyet kínál. Tisztán látni a Nagy-Milic csoportját, és előtte a füzéri várat.

Innen hosszú lejtő után érkezünk meg a pecsételőhelyként is szolgáló Istvánkúti erdészházhoz. Ez után nem sokkal elérjük a régi erdészházat is, mely a közeli forrás által táplált kis tó fölött áll, majd szép nyírfák között folytatjuk utunkat. Megint közel szintben haladunk, csak kisebb emelkedők és lejtők találhatók ezen a szakaszon. Következő kitérőnket a Kerek-kőre tettük, ez is csodálatos panorámával (ugyancsak kattintásra nagyban nézhető) kárpótolja az idáig felkapaszkodó turistákat (ugyanis a kékről először kicsit felfelé, majd meredeken  lefelé, végül megint felfelé mászva jutunk el erre az érdekes sziklaoromra).

Itt szusszantunk egyet, mielőtt visszatértünk volna a kékre, hogy folytassuk utunkat. A Nap erősen sütött, így nem maradt kihasználatlan az elcsomagolt naptej sem. A kék innen lassan ereszkedik egy kicsit, egészen a Gerendás-rétig, mely számos út csomópontja. Innen megint felfelé indulunk, és nemsokára elérünk a következő pecsétnek otthont adó Eszkála erdészházhoz (előtte még letértünk a Fekete Péter-forráshoz). Az épület egyben van, de nem úgy néz ki, mintha mostanában használták volna, a bekötőútként szolgáló ösvény is tiszta csalán... Itt ettünk/ittunk, majd egy ideig még felfelé kapaszkodunk, mielőtt ráfordulnánk dél felé a Kecske-hátra. Innen sokáig enyhe lejtőn vagy szintben haladunk egy jól láthatóan sokat használt úton, és elhaladunk számos erdőirtás mellett. Szép pontja a túrának a Zsidó-rét, főleg így a késő délutáni fényekben...

Innen még egy kis emelkedő vár ránk, mely felvezet a Borz-hegy és a Kecske-hegy közötti nyeregbe, majd ereszkedésnek indul és keletre fordul az út. Az erdőből nem sokkal Makkoshotyka felett bukkanunk ki, a faluszéli kis rétről a hátsó kertek mögött érünk be a falu egyik utcájára, mely levezet a főútra. Itt a pecsételőhelyként szolgáló italbolthoz jobbra kell fordulni, a kék viszont majd ellenkező irányba megy tovább. A lenyomatok megszerzése után elfoglaltuk a szállásunkat (19:45), majd kis tévézés és gyors vacsora után az előző estéhez hasonlóan igen gyorsan el is aludtunk...

Makkoshotyka - Sátoraljaújhely: Reggel végre nem keltünk olyan nagyon korán, végre úgy éreztem hogy kipihentem az előző heti munkát, így újult erővel vágtam neki a hátralevő távnak. 9 után nem sokkal már neki is indultunk a nagyjából a Bányi-nyeregig tartó hullámvasutazásnak. A faluból kifelé elhaladtunk egy nemrég felújított szép kis kápolna mellett.

A település feletti dombtetőről jól látszanak előttünk a Sátor-hegyek, mögöttünk pedig a Zemplén vonulata. Itt egy ideig szép bokros, nyílt területen, illetve búzatábla szélén haladunk, mielőtt a lejtő aljában egy nem túl könnyen észrevehető ösvényen betérnénk az erdőbe - ahol már széles úton vezet tovább a jelzés.

Kissé unalmas szakasz következik, gyertyános-tölgyesben haladva érjük el a hangos, de gyáva kutyák által őrzött, pecsételőhelyként szolgáló Cirkálótanyát. Innen egy ideig még nem változik az erdő képe, leereszkedünk a Hercegkúti-patakhoz, majd meredek emelkedőn indulunk felfelé. Itt szóba elegyedtünk egy idősebb bácsival, a lányok meg előre menekültek a böglyök elől... Az emelkedő egy íves jobbkanyarba ér véget, de nem szabad az előre felé látszó tisztás csábításának engedni, itt balra fordul a kék - mint később kiderült (én már itt éreztem), a lányok engedtek a kísértésnek, így csak nem sokkal a Rákóczi-fa után értek be minket (addig meg még elhaladtunk pár irtás mellett). Innen indul az igazi hullámvasút, eróziós árkokon, lefelé futó kis gerinceken kelünk át - ez egy érdekes, szép szakasz.

Az utolsó emelkedő egy gázvezeték nyiladékában vezet, majd az enyhén benőtt ösvény az azt szegélyező bozótban visz előbb szintben, majd végül le a Bányi-nyeregbe. Itt szusszanunk egy nagyobbat, mielőtt a betonúton elindulnánk lefelé. Egészen a zöld sáv jelzésig megyünk a kanyargós országúton, majd elhagyjuk a kéket és elindulunk Sátoraljaújhely felé. Először egy hosszú, meredek emelkedőn, jó 200 méter szintemelkedést leküzdve felmászunk a Borz-hegy nyergébe, majd onnan közel szintben haladunk a Vörös-nyeregig. Innen már végig lefelé vezet az út a Zsólyomka-völgyben, hamar elérjük az első hétvégi házakat, a földútból aszfaltút lesz, majd az első vendéglátó-ipari egységnél egy-egy fagylalttal hűsítjük magunkat... Nemsokára leérünk a 37-es útra, ahol jobbra fordulunk és a templom érintésével lesétálunk a vasútállomásra. 14:37-van, még kényelmesen megvesszük a jegyünket és kérünk pecsétet az igazolófüzetünkbe. A hazaút elég hosszú volt, de azért Szerencstől autóval gyorsabb volt mint vonattal. Szép túra volt ez is, és elérhető közelségbe került az OKT befejezése (3 hétvége kell még)...