24/b. section: Aggtelek - Bódvaszilas

25 June 2008

Through the icons below, you can reach the Google Earth file, the Image Gallery and the scanned pages from the Personal Booklet. Please scroll down to the bottom of the page for the Elevation profile of the section!

Előző nap jártam be a 24/a. számú túrát, így egy jó kiadós alvás után frissen indultam neki ennek a szerdai távnak. Az időjárás már nem fenyegetett viharokkal, így csupán az utolsó előtti vonat elérése volt a sürgető tényező, ezért nem sokkal fél nyolc előtt el is hagytam a Turistaszállót. A pénztár mellől kiépített, korlátokkal ellátott betonösvényen lehet feljutni a bejárat felé magasodó szirt tetejére, ahonnan szép kilátás nyílik az alant elterülő tájra. Innen a térségre olyannyira jellemző karsztbokorerdőben oldalaz a kék jelzés kicsit fel, majd le a Mész-völgy felé.

A völgy aljából szépen látszik átellenben a Tó-hegy karros, bokros oldala, viszont a kék elhagyja ezt a flórát, és a deres füves mezőn átkelve beleveti magát az erdőbe. Az út először gyertyánosban, majd az északi oldalon már bükkösben emelkedik egészen a Magas-hegy és a Somos-tető közötti nyeregig, ahonnan kicsit több mint egy kilométer alatt lejutunk arra a pontra, honnan le kell menni a Baradla-barlang jósvafői bejáratához pecsételni. A pénztár itt csak 9-kor nyit, így egy jó fél órát várnom kellett, ami később nagyon hiányzott, de ne rohanjunk előre... Amint meglett a pecsét, gyorsan visszatértem a kék útvonalára. A turistaút innen tovább ereszkedik, majd a régi zsidó temető sírkövei között ér le Jósvafőre a kerítőfallal övezett református templom és különálló harangtornya közé.

A településben nem sokat megyünk, a Tohonya-patak kedves kis gyaloghídján való átkelés után egyből kifelé kanyarodunk a faluból. Egy tisztás után az út hamar egy kanyargó, meredek és köves oldalú szurdokvölgybe ér, majd ez után egy hosszú rétre érkezik. Mi jobbra tartunk, és hamar felkapaszkodunk a völgy fölé egy nagy, nyílt területre. Szerintem innen jön a túra legszebb szakasza, melyen a füves, széles medencében, nagy víznyelő tölcséreket kerülgetve haladunk a turistaútként is szolgáló szekérúton. Elhaladunk a Hucul ménes karámja mellet is. A kilátás minden irányban gyönyörű, szép hegyoldalak szegélyezik utunkat.

A kék és piros jelzések elágazásától be lehet látni a Szelce-völgybe is, mely gyönyörű lehet, nagy kár, hogy nem ott vezet a kéktúra. Mi tehát jobbra térünk, és egy utolsó visszatekintés után (fenti kép) belépünk az erdőbe, majd elkezdünk kicsit felfelé kapaszkodni. Az első csúcspont elérése után kilométereken keresztül tartó kis amplitúdójú hullámvasutazás kezdődik. Amikor végre kiérünk az erdőből, mellkasig érő fű, és gyönyörű kilátás nyílik a Szelce-völgy másik vége felé.

Innen már csak egy rövid, betonos emelkedő van Szelcepusztáig, ahol jobb kéz felé elhagyjuk a műutat, és hosszú ereszkedésbe kezdünk először a Patkós-völgy jobb, majd egy hajtűkanyar után a bal partján, végül beérünk a Ménes-völgybe. A Csemetekert nevű rét után balra felkanyarodunk egy völgybe, majd abból igen hamar, meredeken kimászunk jobb kéz felé. Innen egy kis pihentető lejtő következik, majd a Mocsolya-patakon átkelve keletnek fordulunk és lassú emelkedőbe kezdünk, mely először füves domboldalban, majd szép világos erdőben vezet. Derenk felé közeledve az út sok helyen mészköves. Végül kiérünk egy kis medence szélére, melyben hajdan Derenk község terült el... A bélyegző a felújított iskolaépület (lásd lenti kép) melléképületének romjai előtti fán található.

Furcsa érzés fogja el a túrázót ebben a szellemfaluban, az út menti benőtt halmok, melyek talán az avatatlan szemnek semmi különlegeset nem mutatnak, valójában a hajdan volt házak maradványait rejtik (ez a Google Earth műholdképein nagyon jól látható). Mintha egy egész falut temettek volna el itt. A következő szakaszon rétek és erdős szakaszok váltogatják egymást, keresztezzük a Szögliget felől jövő makadámutat, majd a második (Vár-kert) nevű füves tisztásról megpillantjuk a Szádvár tekintélyt parancsoló mészkőkúpját. Ezt a kéktúra ugyan kikerüli, de érdemes lett volna felmenni... Lassan újra lejtőbe fordul alattunk az ösvény, de minden egyes ponton, ahol az út felett kicsit megnyílik az erdő, csalánfoltokon kell átküzdenie magát az embernek. Hatalmas sziklák hevernek az erdő fái alatt, ahol több kis völgy találkozásánál végre eléri a kék a Lakatos-forrást.

Innen újra felfelé vezet az utunk, a Bába-völgyben vezet felfelé a jelzés. Általában széles úton haladunk, jellemzően gyertyánerdőben. Mire elérjük a Szabó-pallag erdészházat (pontosabban azt, ami maradt belőle), némi fenyves is megjelenik a szekérút mellett. Innen egy órám volt az utolsó előtti vonat eléréséhez, és mivel nem akartam még két órát várni az állomáson, úgy döntöttem hogy megpróbálom azt elérni. Ezután már csak egy kisebb emelkedő van hátra, mielőtt az út elindul lefelé a Hársas nyergéből. Lefelé rohanva is lehetetlen volt nem észrevenni a Pócsa-kői-víznyelőt, mely ennek a felszíni formának igen kompakt és szemléletes példája.

A lejtmenet második fele még meredekebb mint az első, így ahhoz kell az energia, hogy visszafogjuk magunkat a csalánszigetek előtt, melyeken nem túl kellemes az átjutás, még hosszúnadrágon keresztül is éreztem a csípéseket. A Barlangkutató-forrás után nem kell már sok idő, és elérjük a településre bevezető aszfaltutat. Szerencsére itt valaki szépen megkopasztotta az utolsó méterek igen benőtt szakaszát, így nem találkoztam az Atlasz leírásában említett rosszul járható ösvénnyel. Bódvaszilason a kék elvezet a templomdomb alatt, majd a háborús emlékmű után jobbra fordul az OKT csereháti szakasza felé. Itt nekem már a vasútállomás volt a cél, tehát balra mentem, és pár száz méter megtétele után jó 20 perccel a 15:31-es vonat előtt értem a vasútállomásra (közben elhaladtam a rendőrség szépen felújított épülete előtt is, mely a képen látható).

A pecsételés után még kényelmesen át is tudtam öltözni, valamint ellenőriztem hogy menet közben az összes kullancsot le tudtam-e pöckölni (mert volt azért nem egy azokból is...) magamról. Sajnos igen kevés vizem maradt, és a palackomat már nem tudtam megtölteni, de úgy gondoltam, hogy Miskolcig kihúzom másfél decivel is. A vonaton aztán leesett a vércukrom meg a vérnyomásom, keresztbe kellett feküdnöm a fülkében, hogy jobban legyek, de szerencsére volt még egy műzliszeletem, ami legalább annyira rendbe rakott, hogy Miskolcon le tudtam szállni, és vettem egy halom kólát meg savanyú cukorkát, amitől végül is magamhoz tértem. A pesti gyorson már a frissen vásárolt szendvicsemet is jóízűen majszolgattam. Üröm az örömben, hogy a Keleti előtt felsővezeték-szakadás volt, így a vonat végül 21:10-re ért be a  19:57-es menetrend szerinti idő helyett... Mindezekkel együtt ez a szakasz is nagyon szép volt, főleg a Jósvafő utáni füves rész tetszett!