24/a. sz. túra: Putnok - Aggtelek

2008. június 24.

Az alábbi linkeken érhető el a GPS-es útvonal, az összes kép, az igazolófüzet, míg az oldal legalján látható a szintábra.

A nyári munka előtt még egy nagyot szerettem volna túrázni, így esett a választás Aggtelek környékére. Mivel ez a szakasz Tomiéknak már megvolt, és hétköznap más túratársat sem könnyű találni, így egyedül vágtam neki ennek a két napnak (ugyanis másnap a 24/b. számú túrát is teljesítettem). Reggel 5 óra körül indultam el otthonról, hogy kényelmesen elérjem a Keletiből 6:05-kor induló gyorsvonatot. Az utazás elég unalmasan telt, miskolci átszállással 9:49-re értem Putnokra. Itt gyors pecsételés és a GPS beizzítása után gyorsan neki is indultam, mivel szerettem volna mihamarabb Aggtelekre érni, hiszen tudtam, hogy délutánra zivatarok alakulhatnak ki a környéken.

Putnok nem tartogat túl sok látnivalót, a főút mentén megtett pár száz méter után a református templomnál kanyarodunk fel jobb kéz felé a völgybe vezető utcára. Itt még sokáig házak szegélyezik az utat, melyek közül egyik-másik takaros, de akad jópár szedett-vedett is... Az utolsó házak után még sokáig aszfalt úton kell gyalogolni, ami a kezdődő tűző napsütésben nem túl kellemes, de a csalánerdőnél mindenképpen jobb. Az úttól csak a Szörnyű-völgyi-patak mentén térünk le egy a Piroska-tető oldalában haladó keskeny ösvényre. A völgy neve valószínűleg az ezen a környéken százasával megjelenő apró kis legyekre utalhat, melyek eléggé megkeserítik a túrázó életét (és a rovarriasztó sem használ ellenük). A korábban elhagyott útra visszatérve hamar elérjük a kellemes környezetben megbújó, duzzasztott horgásztavat.

Nem sokkal ezután a lassú emelkedés kicsit meredekebbe csap át, ahogy a Pálma-forrás tisztásáról balra felfelé indulunk egy meredek falú patakvölgy jobb oldalán. Megmásszuk a Piroska-hegyet, majd nem sokkal a tető utáni irtás (melyen derék fölöttig ér a növényzet) után jobb felé élesen visszakanyarodik velünk a jelzés a Mohos tavak felé. A lápokat az útról nem feltétlenül könnyű észrevenni, de letérni a szigorúan védett területen a turistaútról nem szabad. Ez után visszatérünk a már korábban elhagyott országútra, majd a szerpentin pár kanyarját a turistaúton levágva, jellegzetes, régi házak között jutunk le Kelemérre. Itt érdemes kicsit megpihenni a falu központjában található Tompa Mihály Emlékmúzeumnál, mely rögtön a református templom mellett található.

Az innen nem túl távoli vendéglátóipari egységben való pecsételés után indultam tovább Gömörszőlős felé. Szép dombok között, de továbbra is betonúton vezet a jelzés, melynek meg van az az előnye, hogy a rovarok nem igen bírják a klímáját - mellesleg sajnos a túrázó sem. Poszoba (a falu régi neve) egész csinos település, számos régi házát felújították, rendbe tették. A templomdomb alatt található a Néprajzi Gyűjtemény (kerítésén pedig a pecsét), valamint a Gazdálkodási Szabadtéri Gyűjtemény is, valamint az alábbi képen látható takaros ház.

A falu határában egy kis pocsolyánál legalább száz pillangó járta násztáncát, közben viszont vészesen tornyosulni kezdtek körülöttem a zivatarfelhők (azok közül is az üllős fajta). Innen szép füves szekérúton (azaz derékig érő vadnövényzetben, melyben éppen hogy látni a kerekek nyomát) vezet az út fel a Karu fészke-tető kis nyergébe. Közben minden irányban vadvirágok és gyönyörű dombok láthatóak.

A nyeregben és a környező részen elég kevés a jelzés, így ezen a szakaszon ha nem is feltétlenül GPS, de térkép az ajánlott! Lefelé kisebb erdős szakasz következik, majd szép füves dombok ölelésében a hosszú Bors-völgyben ereszkedve érkezünk meg Zádorfalvára. A falu széléről szép rálátás nyílik a község templomára, valamint az alatta fekvő házakra (és a közeledő viharra is).

A kocsmában pecsételtem, majd amikor épp a továbbindulásról gondolkoztam, egy hatalmasat villámlott a falu felett, így mivel úgy láttam, hogy a vihar pont az előttem álló utat fogja keresztezni, kényszerpihenőben döntöttem. A vihar egy óra alatt el is ment, így már napsütésben indultam tovább. A falut a Ragály felé tartó enyhén emelkedő, fasorral szegélyezett országúton hagyjuk el, majd a szép domboldalban levő hajtűkanyar előtt a Cseres-völgybe lépünk. Itt egy szakaszon, amíg a füves domboldalon felérünk, kicsit meredekebb az emelkedő. Az egész 24-es túrára jellemző, hogy ha nincs mire festeni a jelzéseket, akkor a fűben iránymutató póznák jelzik az utat.

Az emelkedő tetején elérjük az erdőt, és innen már szinte végig nagyjából szintben haladunk (350 és 400 méteres magasság között), csupán kisebb hullámzás van hátra az Aggtelekig tartó úton. Az erdő kellemes, sőt igen szép, benne majdnem mindenhol széles földúton haladunk, viszont a talaj mélyen fel van szántva az erre járó négykerekű járművek által - a keréknyomokban eső után hatalmas pocsolyák gyűlnek össze. A Gömöri úti bérc felső részének közelében egy enyhe bal kanyarban eltéveszthetetlen tölgy jellegfa, a több mint 100 éves Ladon fája áll. Ezután hamarosan megérkezünk az államhatárhoz, mely ma már (bizonyos feltételek mellett) szabadon átjárható - erről tábla és emlékoszlop is tanúskodik a piros kalapos határkövek mellett. Innen már nincs messze az Aggtelek felé levezető országút, melyet jobbról és balról is keskeny erdősáv véd az elemektől. A Világörökség részét képező barlang felé vezető út eltéveszthetetlen, a Turistaszállóban előre lefoglalt szállásom szinte a bejárat felé magasodó szirt alatt található.

A szállásom elfoglalása után gyorsan pecsételtem egyet a még 19-ig nyitva levő Tourinform irodában, majd egy frissítő zuhany után elfogyasztottam jól megérdemelt vacsorámat a szálló melletti étteremben. Az egész napos menet után elég hamar el is aludtam. Szép volt ez a nap is, az ország ezen része sem szűkölködik természeti látnivalókban. Másnap a 24/b. szakasszal folytattam, amiről ezen a linken olvashatsz!