23. sz. túra: Szarvaskő - Putnok

2007. július 14-15., augusztus 14.

Az alábbi linkeken érhető el a GPS-es útvonal, az összes kép, az igazolófüzet, míg az oldal legalján látható a szintábra.

Bélapátfalva, Cementgyár vmh. - Bánkút: A vizsgaidőszak vége után elég sokat kellett várni az első túrámra, mert Piszkéstetőn volt dolgom, de aztán eljött a várva-várt nap... Csak annyi üröm volt az örömben, hogy egyedül indultam két napos bükki kalandozásomra. 6 óra körül indultam el itthonról, hogy kényelmesen elérjem a már előző nap megváltott jegyemmel a 7:05-kor a Keletiből induló egri vonatot. Szerencsére ez egy újabb fajta szerelvény volt, tiszta és kényelmes, így elég jól indult a nap. Egerben csatlakozás volt a Szilvásvárad felé közlekedő kis piroshoz, amivel 10:33-ra értem a Cementgyár megállóba, Bélapátfalvára. Itt gyors pecsételés az egyik villanyoszlopon megbújó fém bélyegzővel, majd irány a Bükk. Már reggel is elég meleg volt, de bíztatott, hogy majd 800 méteren sokkal jobb idő lesz. Először a nevével ellentétben igen kedves kis Gyári-tó mellett haladtam el, melynek partjáról jó rálátás nyílt a Bél-kő sebhelyes gerincére.

Innen tovább is régi, keskeny betonúton halad az Országos Kék jelzés, a tó után még van egy kis tisztás, ahol esetleg piknikezni lehet, majd beérünk a természetvédelmi területbe, az erdőbe. A Lak-völgy jobb oldalán kapaszkodunk felfelé, és ez a kapaszkodás csak meredekebb lesz a kilométerek előrehaladtával. Már itt is néhol előbukkan a sziklás hegyoldal, az úgynevezett karrmezők egyike. Pár kanyarral később a turistaút megérkezik a Katona-sírokat rejtő nyeregbe, ahol egyébként több gyalogösvény is összefut.

Itt pihentem és ettem egy keveset, majd továbbindultam. Még egy meredek szakasz után lassan felértem 800 méter közelébe, itt végre megszűnt a nagy kapaszkodó, innen egészen Bánkútig csak kisebb huplikat kellett lekűzdeni. A kék itt egy nagy hurkot tesz, nyugat felől megkerüli az Ördög-hegyet, széles, kavicsos szekérúton vezet a jelzés, és a hegyoldalban több helyen karrmezők láthatók. Az első jellegzetes bükki rét a Zöld-rét majd az Ördög-sara környéke, mely utóbbinál már egy víznyelő tölcsére is megmutatja magát a magas fű között. Jellegzetes pont a magas, árnyas erdőben megbújó Őr-kő-ház, mely után meredeken balra felkanyarodik az út az Őr-kő-rétre. A túra eddigi talán legszebb pontja itt következett - a jelzés a Kocsmáros-rét peremén, karrmaző kövei között kacskaringózva halad, és a fák között sejtelmes fények szűrődnek át a rét felől...

Igazán gyönyörű környék. Az első kilátópont a Pes-kő-kapu előtt egy jellegzetes sziklacsoportról adódik - dél felé. De ennél még sokkal szebb panorámákat is látunk majd utunk során. Innen gyönyörű bükkösben haladunk, mely néha tényleg egy reneszánsz katedrális érzetét kelti - ahogy a fák, mint kecses oszlopok törnek a lombkorona-boltozat felé... Kisebb hullámzás után kis kitérőt kell tenni a pecsét megszerzéséhez a Cserepes-kői barlanghoz. Állapota elég lehangoló, de például télen, hirtelen hóviharban jó szolgálatot tehet.

Sajnos itt is csak fémbélyegző van, de a lenyomat könnyen beazonosítható. Itt is megpihentem egy kicsit mielőtt továbbindultam volna. A Cserepes-kő keleti oldalán található az egyik legnagyobb és legjellegzetesebb karrmező, vagy érdekesebb nevén "Ördögszántás". Nem kell sokat haladnunk, hogy megérkezzünk egy nyílt hegyoldalba, ahonnan fantasztikus kilátás tárul elénk dél és kelet felé - itt érdemes megfigyelni a sziklák között megbújó apró kövirózsák csoportjait is.

Innen hamarosan lassú emelkedésbe kezdünk, hogy egészen az Őserdő kerítésének legdélebbi pontjáig kapaszkodjunk. Maga az Őserdő szerencsére a kerítésen kívülről is megmutat magából valamit, magunk is megfigyelhetjük, hogy vannak olyan facsonkok, melyek csak pár méter magasságig állnak, maga a fa már kidőlt, és korhadásnak indult, hogy egy új élet bölcsőjéül szolgáljon.

Innen megint egy kis ideig lefelé, majd jó sokáig felfelé kell menni, hogy jó kilométernyi út után megérkezzünk a Tar-kőhöz vezető ösvényhez. Ezt a letérést semmiképpen nem szabad kihagyni, mert a Bükk egyik legszebb látványa tárul elénk az alant elterülő vidék felé magasodó füves sziklaszirtről. A panoráma északkelettől dél felé majdnem egészen nyugati irányig tart, még a Kékes adótornya is megpillantható a távolban. (Az alábbi képen nyugat felé tekinthetünk.)

Ez a túra legmagasabban vezető szakasza, sokáig 900 méter felett haladhatunk, ami ilyen melegben nagyon jól jön, mert akár tíz fokkal is hűvösebb lehet, mint pl. Budapesten. Innen az ösvény megint kisebb hullámvasutazásba kezd, majd a Keskeny-rét déli végét elérve északnak kanyarodik, azonban itt is érdemes egy kitérőt tenni a Három-kőhöz. Ez is egy nagyon szép, füves orom, ahonnan az előző ponthoz hasonló kilátás nyílik.

Visszatérve a Kekeny-réthez, az ösvény sokáig ennek mentén halad, és bepillantást enged a Bükk-fennsík jellegzetes rétjeinek flórájába. A rét végén rálátás nyílik a Mohos-töbör felé, de az út elkanyarodik jobbra, be az erdőbe. Nem sokkal később egy régi aszfaltúton kanyargunk tovább, majd erről balra egy kavicsos úton folytatódik a jelzés. Több kis füves, töbrökkel tarkított rét peremén is elhaladunk, ahol a mészkőhegységekre jellemző felszíni formák testközelben tanulmányozhatóak.

Ezek a fennsík legszebb szakaszai, sokszor fenyőerdő szegélyezi a réteket, és estefelé (vagy hajnalban) a lapos szögben érkező fények sejtelmes csillogást adnak a nedves, magas fűnek...

Innen Bánkút már nincs messze, de előtte elhaladunk még egy erdei oltár (Madonna rézkarckép) mellett, majd egy sűrű fenyőerdőt keresztezünk, míg végül egy újabb hullámvasutazás után a Fehér Sas panziónál elérjük az országutat. Ezen áthaladva, a sípálya mentén ereszkedve juthatunk le a Síházhoz, mely a pecsétnek is otthona, és egy éjszakára nekem is az lett. Nem egy luxus-szállás, de aludni megteszi, sajnos látszik rajta, hogy nem törődnek vele megfelelően... bár most valami felújítás kezdődött. Idővel elválik, hogy megmarad-e, vagy lepusztul, mint megannyi régi turistaház az országban.

Bánkút - Putnok: Este hamar lefeküdtem aludni, mert nem volt mit csinálnom, de így már reggel fél hét körül elindulhattam az előző napinál kicsit hosszabb, de sokkal melegebb túrára. Kezdetben szép bükkösben indul lefelé a jelzés, elég meredeken ereszkedünk lefelé, és ezzel magunk mögött hagyjuk a kellemes hőmérsékletet is - már reggel hét után is érezhetően meleg van, és ez később csak sokkal rosszabb lett...

A KL elágazását elérve elgondolkodtam azon, nem lenne-e érdemes kitérőt tenni a Dédesi várromhoz, de végül lebeszéltem magam, mert nem tudtam, mennyire fogom bírni a meleget, és nem örültem volna, ha Putnokon kell éjszakára szállást keresnem magamnak. Így továbbindultam lefelé, ami a legelején nagyon meredek volt, majd leérve a Torma-völgybe már kellemes ereszkedésbe váltott. Persze ez előtt még sikeresen elvétettem a jelzést, és elindultam a Torma-oldalban egy szekérúton... A jelzés itt igen észrevehetetlen ösvényen indul lefelé a völgybe, és a jel sem egyértelmű. De a völgy maga az nagyon szép, és a Baróc-patak is kellemesen csordogál lefelé.

A Vár-völgyet elérve jobb-kéz felé két jellegzetes nagy szikla is látható, előbb a Mártus-kő, majd késpőbb a Pirító-kő. Mályinka előtt még fel kell mászni a Szőlő-kő alatti nyeregbe, de aztán tovább folytatódik az ereszkedés. Itt egy rövid ideig a bánkúti országúton haladunk, majd megérkezünk a falu szélére. Itt az egyik első ház mellett jobbra kanyarodva érhetünk be a faluba, és még a belső utcák elérése előtt az ösvény mellett vadmálna bokrok burjánzanak a fáradt vándor hatalmas örömére! A falu egyik szépsége a harangtorony, viszont a kocsma nem volt olyan nagyon barátságos, így pecsételés után gyorsan, angolosan távoztam :-)

A faluból kifelé megint van egy kisebb emelkedő (egyébként nagyon szép kis házak vannak minden felé, látszik, hogy ez nem egy leépülő település), majd tovább ereszkedik a jelzés, sajnos most az országút forró aszfaltján. Innen szép rálátás nyílik a magunk mögött hagyott Bükkre, jól látszik a most kihagyott Dédes-vár csúcsa is.

Előre tekintve pedig az Upponyi hegység látszik, a képen a villanyoszlop mögött terül el Dédestapolcsány, és a falu után kezdődik a Lázbérci-víztároló. Ez a nyílt szakasz is nagyon szép, csak a hőmérséklet magasabb "kicsit a kelleténél" - és a vadmálna és a kocsmában beszerzett kóla kicsit rakoncátlankodott a gyomromban :-|

Dédestapocsány is nagyon szép kis falu, itt is sok felújított parasztház található, és az emberek is kedvesek. Az első templom a falu feletti kis dombon áll, így az útról is jól látható. A falu maga nagyon hosszú, két és fél kilométeren keresztül vezet a jelzés továbbra is a betonon. Viszont a település vége után szinte azonnal megérkezünk a víztározóhoz, mely gyönyörű :-) Nagyon-nagyon szép, és az elején még a régi úton, közvetlenül a parton vezet a kéktúra útvonala is.

A parton mindenütt horgászok, igazi pecás-paradicsom lehet a hely. Bő egy kilométer után a régi út a tóba veszik, itt fel kell kapaszkodni a part felett haladó újabb autóútra, mely egészen Upponyig vezet. Kellemes, árnyas út ez, és több helyen horgászösvények vezetnek le a tópartra - ezek némelyikén érdemes is leereszkedni, mert a tó partja mindenütt nagyon szép! Az Upponyi-szoros sziklái igen fenségesek, és mivel még elég sok időm volt, úgy döntöttem, hogy felmászok a Kalica-tető alatt található keresztig, mely állítólag a reformáció keleti határát jelzi. Ez a mászás nagyon megérte, és az első pár métert leszámítva bárki számára könnyen teljesíthető, és igazi magashegységi gerinctúra élményét nyújtja!

A Kereszttől csodálatos kilátás tárul a szemünk elé, a lábunk alatt kanyarog a szoros, és a víztározó két ága, valamint a Bükk is jól látszik - a másik irányba pedig jól látható maga Uppony, a falu feletti pincék és a kéktúra is, ami sajnos teljesen nyílt úton vezet majd tova...

Maga Uppony is kellemes település, rögtön a falu elején kedves kis fahídon vezet át az út a szoros felé folyó patak felett - persze ez előtt még egy kis kitérőt kell tenni a pecsét megszerzéséért (a Sport Büfében e mellett egy jégkrémet is beszereztem). A pincesor alatt elkanyarodva vakító, fehér, száraz szekérúton indul tovább az út, mely igazi katlan ebben a forróságban, és az emelkedő is meredek, így a Szilas-tető alatti nyeregbe eljutni igazi kihívás a nyár derekán. Én is szenvedtem rendesen, igazi megváltás volt minden egyes kis árnyékfolt elérése.

A Szilas-tető alatt az árnyékban elég sokat pihentem, és ebédeltem - ami nagyon kellett már. Folyadékból is már három liter felett jártam. Szerencsére innen már csak lefelé kellett haladni, és az ösvény legalább az út felében árnyékban vezetett, bár ahol nem, ott igen erősen égetett a nap. Az országutat elérve kellemes dombokra nyílik rálátás, kevésbé kellemes az, amikor előbújik a bárányfelhők mögül a nap. A sajóvelezdi elágazás után hosszú egyenes országút szélén kell haladni - innen már szép rálátás van a Putnok feletti dombokra.

Putnokból ezen a túrán nem sokat látni, mert a Sajó feletti hídon áthaladva, a faluba beérve pár kanyar után egyből megérkezünk a nem régen felújított vasútállomáshoz. Innen hazajutni szörnyű volt... 15:15-kor indultam el Miskolc felé, ahol IC-re már nem volt jegy, de legalább valami kaját tudtam venni a Tiszai Pályaudvaron, majd szinte végig a Keletiig álltam a vonaton... 5 óra alatt értem haza. Viszont a Bükk nagyon szép volt, sajnos a napokban várható 40°C miatt nem tudok még egy napot túrázni, pedig szerettem volna megcsinálni a Sirok-Bélapátfalva szakaszt is... hát majd máskor :-)

Szarvaskő - Bélapátfalva, Cementgyár vmh.: A napot a 22-es szakasz teljesítésével kezdtem, erről itt olvashatsz, így már délután volt, mire nekivágtam ennek a kicsit több mint 10 kilométernek. Miután a jelzés keresztül visz a vasúton, kellemetlenül meredeken indul el felfelé, fél kilométer alatt közel 100 métert emelkedik. Itt lehet kimenni a vár romjaihoz, vagy egy jobb kanyarral folytatni a kéktúrát - érdemesebb az előbbi lehetőséget választani. A falu fölé magasodó oromról gyönyörű kilátás nyílik. A várból csupán egy bástya maradványai vehetők ki...

Ahogy visszafelé ereszkedünk a várból, szép kilátás nyílik az előttünk lévő szakaszra, az ún, Veres-oldalra, mely vörösesbarna színe miatt kaphatta ezt a nevet.

Ide sem könnyű felkapaszkodni, továbbra is keskeny, meredek ösvényen haladunk felfelé, de a kilátás lépésről lépésre szebb lesz. A látvány a sziklás kapaszkodó tetején lévő kisebb oromról a legszebb, innen rálátni a vár maradványaira (nem sok látszik sajnos) és a hegyoldal alatt kanyargó autóútra, valamint a vasút kis hídjára és alagútjaira.

Innen kicsit monoton út következik, ami szintben hullámzik, és egyre magasabb pontokra jutunk fel rajta. Megjelenik a hegység névadó fája, a bükk is, ahogy végighaladunk a Tardos- és Köves-bérceken. A Köles-hegy közelében egy éles jobb kanyar után nagy ívben balra kanyarodva ér el az út a Gilitka kápolnához - amit nem rég újítottak fel.

Innen még egy kis emelkedővel elérjük a nap legmagasabb pontját a Kis-Szoros-tető alatt, majd egy szép patakvölgy bal oldalán kezdünk el lefelé ereszkedni. Kevesebb mint két kilométer múlva elérjük a Bélapátfalvára bevezető aszfalt utat, de itt a kék még jobbra fordul, hogy kitérőt tegyen az érdekesebb látnivalók felé. A pecsételéshez viszont egy kicsit túl kell menni ezen az elágazáson, és el kell sétálni a Telekessy Vendégházhoz felvezető lépcsőig, mely mentén félúton található a bélyegző. Innen visszatérve a kékre kisebb szintbeli hullámzás következik, majd hamarosan először csak ki-kivillan a Bél-kő sebhelyes oldala, majd egy tisztást elérve immár tökéletes rálátás nyílik a mészkőszirtekre.

Bármennyire is természetidegen, ez már szinte szép. Innen a tisztás másik oldalán élesen balra felé visszakanyarodik az út, és pár méter múlva el is éri a Ciszterci Apátságot. A templom külső részein is felújítást végeztek, igen jó állapotban lehet megcsodálni.

Különösen érdekes a főhomlokzat, ahol a kapu körül és a felett kétfajta kőből színes csíkokat alakítottak ki. Ez Magyarország egyetlen középkori ciszterci temploma, 1232-ben alapították!

Innen már végig aszfaltúton kell haladni, de érdemes sűrűn visszanézni a Bél-kő felé, mert a látvány nagyon erőteljes, főleg amikor a mészkőlépcsők alatt az erdőből kibukkan az apátság magányos épülete is. A faluban a fő-téren (ahol több emlékmű is található) kell jobbra fordulni, és innen egyenesen vezet az út a Cementgyár vasúti megállóhelyhez, ahol a pecsét is megtalálható az egyik oszlophoz erősített szokásos kis fémdobozban. Innen a 17:29-es vonattal indultam vissza Pestre (Egerben kellett átszállni), és olyan háromnegyed tíz körül haza is értem. Elég hosszú nap volt ez a mai...