22. sz. túra: Sirok - Szarvaskő

2007. augusztus 14.

Az alábbi linkeken érhető el a GPS-es útvonal, az összes kép, az igazolófüzet, míg az oldal legalján látható a szintábra.

Egy hónap telt el utolsó kéktúrázásom óta (ok: családi nyaralás), így éppen ideje volt folytatni a Másfélmillió lépést... Eredetileg az 5:45-ös busszal szerettem volna indulni a Stadionoktól, de az úgy döntött, hogy nem indul, azaz bedöglött, és a sofőr azt mondta, hogy majd menjünk a következővel... Nos azzal én nem értem volna el a csatlakozást Gyöngyösön, így jól jött, hogy előző este alternatív lehetőségeket is kerestem a Sirokra való eljutásra, mert nem volt sok kedvem olyan korán kelni. Szerencsére egy 6:25-ös egri busszal - majd átszállással Salgótarján felé - is eljuthattam a túra kiindulási pontjára. Egerben már térképpel a kezemben szálltam fel a buszra, mert nekem a Sirok vasúti megállóhelyre bevezető útnál kellett leszállnom, ahol nincs megálló, és ezt szerettem volna a sofőrrel megbeszélni. Szerencsére kedves sofőr volt, és gond nélkül megállt nekem, így nem kellett plusz sok kilométert aszfalton sétálnom... Így gyorsan megtettem a vasútig hátralevő párszáz métert, ott kutyaugatást alkalmaztam csengetés helyett (nem én, hanem a kutya ugatott), így hamar előjött a kedves vasutas is és pecsételés után már indulhattam is. A Sirok-Recsk országútról még visszatekintéttem a Mátrára (alábbi kép), aztán sietősen elindultam Sirok felé - mert nagyjából 10 órám volt a kb. 32 km leküzdésére (a 23. szakasz elejét is teljesíteni akartam), ami ugye bőven elég, de azért ki tudja...

A betont hamar magam mögött hagytam, és beértem a faluba - ahol éppen a járda díszburkolatán dolgoztak. A várra már hamar jó kilátás nyílott, még mielőtt egy kisebb hurok megtétele után nekiindult volna a jelzés az emelkedőnek. Itt is frissen aszfaltozott út vezet fel, és a gerincről végig nagyon szépen rá lehet látni a magaslatot uraló várra. Magába az erődítménybe nem mentem fel, mert továbbra sem éreztem biztosan elégnek az időt...

Így a pihenőhelyhez érve jobbra, immár kis ösvényen folytattam az utat, ami továbbra is emelkedett. Jobb kéz felé pár méter kitérő csak a Barát és Apáca Szikla, majd még jó száz méter a Törökasztal (ahonnan az alábbi képkészült a korábban említett sziklacsoportról.) Fantasztikusak ezek a sziklák, nem érdemes kihagyni őket, gyönyörű kilátás nyílik a környékre, és magára a várra is. A Törökasztalon érdekes tál-szerű mélyedések vannak, így még leesni sem nagyon lehet :-) Ezek valószínűleg mesterségesen kifaragott ülőhelyek - régen pogány áldozóoltár lehetett...

Innen még igen távolinak tűnt a Bél-kő sebhelyes gerince, úgyhogy gyorsan visszatértem a kék jelzésre, és továbbindultam. Egy ideig kicsit sáros szekérúton vezetett a jelzés, az út szintben kissé hullámzott, de nem voltak túl nagy kaptatók. A Karácsony-pallag előtt, ahol az út jobbra kanyarodik, bal kéz felé hatalmas területen friss erdőírtás található, ami még nincs is jelölve a térképeken... Itt indul el lefelé az út, a következő szakaszon gyönyörű erdőben ereszkedünk (pár pókhálót itt ugyan kaptam az arcomba, egyiken egy szép méretes pók is volt), egészen a következő pecsételő helyig, Rozsnakpusztáig.

Itt jobb kéz felé egy magányos fán található a pecsét, majd ugyancsak jobbra, a régi aszfalt úton folytatódik a kék. Itt pár méter után a telek végénél az első lehetőségnél balra kell kanyarodni, és továbbhaladni a kerítés mentén. Innen szépen lassan megint emelkedik alattunk az út, amit lassan visszahódít magának a természet, több helyen már feltöredezett, növénycsomókkal tarkított a burkolat. Az erdőben billenünk át a gerinc túlsó oldalára, ahol egy keskeny szerpentinen ereszkedik le az út, mielőtt elérné egy tisztás szélét. Nem sokat kell haladni az országútig, ahol jobbra kell fordulni, majd nem sokkal később a bátori elágazásban balra. Itt egy szép füves mező szélén halad a jelzés (továbbra is aszfalton), ahonnan jó kilátás nyílik a környező dombokra.

A nyílt terület végén jobbra tér a jelzés, egy kavicsos szekérúton folytatódik az út, megint csak felfelé. Kezdetben még erdőben, majd fél oldalról nyílt területen vezet a kéktúra, ahogy közeledünk a Gilitka-tető felé. Itt megint csak a térképen még nem jelzett erdőírtás fogad minket, a szekérút már földes, nem kavicsos, és a Nap egyre forróbban és magasabbról süt... Hosszan haladunk az erdőgazdálkodás nyomaival szegélyezett úton, majd kisebb erdőfolton való áthaladás után újabb írtáshoz érkezünk, ahol nem kell átmászni a kerítésen, hanem az azok közötti úton kell haladni.

Innen már nincs messze az emelkedő vége, hamarosan kiérünk az Egerlátó csúcs alatti rétre, ahol elég sok út fut jobbra-balra, de nekünk egyenesen, egy nehezen észrevehető, füves ösvényen kell elindulnunk lefelé. Innen egyébként jól látszik a Major-tetőn lévő kilátó, és Egertől északra a Bervabánya is.

A gerincen ereszkedő ösvény egy ideig könnyen járható, de lejjebb már magas növényzeten, szúrós bokrokon kell átgázolni - ámbár az irány még itt is egyértelmű. Párszáz méter után megérkezünk egy aszfaltút kanyarulatába, ahol balra, majd eddigi irányunkkal párhuzamosan lefelé kell továbbmennünk - végig a betonon. Hamarosan beérkezik a jelzés Szarvaskőre, ahol sok szépen rendbentartott vagy felújított ház mellett megyünk el. Az utolsó kanyar bal kéz felé adódik nem sokkal a templom alatt, itt az utcán végigsétálva el is érjük a 25-ös főutat, és a bélyegzőhelyül szolgáló kocsmát. Jó korán érkeztem ide, így természetesen folytattam az utat Bélapátfalvára, de ez már a következő szakasz története...

Ilyen látványt nyújt a falu felett tornyosuló sziklaorom, azaz a Szarvaskői vár a pecsételőhely előtti utolsó méterekről. A kékről kis kitérővel elérhető, és csodálatos kilátás nyílik róla a falura, így semmi esetre sem érdemes kihagyni. Magából a várból azonban nem sok maradt meg...