18. section: Nógrád - Becske

8 April, 5, 10 September 2006

Through the icons below, you can reach the Google Earth file, the Image Gallery and the scanned pages from the Personal Booklet. Please scroll down to the bottom of the page for the Elevation profile of the section!

Nógrád - Katalinpuszta: A szép tavaszi idő beállta végre lehetővé tette, hogy elkezdjem az idei kéktúrázást. Ezt a szakaszrészt négyen teljesítettük; két régi osztálytársam (Tündi és Tamás), Tündi kedvese (Dávid) és én róttuk a kilométereket. A 10:55-ös zónázó vonattal mentünk Vácra, ahol átszálltunk egy kis pirosra, és azzal utaztunk Nógrádig. Itt először felbaktattunk a várhoz, és ott néztünk szerteszét. Nagyon kellemes, relatíve meleg idő volt. Itt kerestem meg a túra első geoládáját is.

A várat elhagyva végigsétáltunk a P+ és a Kék közös szakaszán, majd balra tértünk és füves terepen, szekérúton haladtunk. Jobbra majd balra térve erdőirtásban haladtunk lefelé, a munkagépek még a helyszínen voltak. A kis tisztásra leérve jobbra kellett fordulni, itt sajnos kivágták a kék jelzést viselő fákat is... Kereszteztük a korábban már a vonatból megismert vasútvonalat is, majd az út nekiindult a hegynek. Egy ideig elég meredeken emelkedett, kapkodtuk is a levegőt, majd egy kisebb pihenő alatt beért minket egy másik csapat, velük egy ideig együtt haladtunk, végül a Nagy-Kő-hegy előtt lehagytuk őket (később, amíg mi a kilátásban gyönyörködtünk, elhagytak minket). Itt elég egyhangú, sáros úton haladtunk közvetlenül a csúcs előttig (továbbra is kivágott kék-jelzéses fák), ahol nagyon hangulatos kis gerincút következett, rügyező fákkal...

  

A gerincút végén kisebb emelkedő után kisétálhattunk a csúcs alatt elterülő meredek tisztás szélére, innen a párás idő ellenére is nagyon szép volt a kilátás, a visegrádi Fellegvárat épphogy látni lehetett...

  

Itt még megkerestünk egy geoládát, Tamással többször bejártuk a meredek hegyoldalt, mert a GPS valamiért pár méterrel a valódi rejtek felett jelezte a célt... Aztán végül kisebb akrobatamutatvánnyal megszereztük a kincset :-) Innen egy ideig a gerincen mentünk tovább - a kilátás miatt, majd amikor a GPS-en már láttam, hogy nagyon eltávolodunk a kéktúra útvonalától, átvágtunk, és becsatlakoztunk az irtásba, ahol haladnunk kellett volna. Hamar megint nagyon sáros, süppedős talaj fogadott bennünket, és az erdő továbbra is elég egyhangú volt. Nem ez volt az eddigi legizgalmasabb szakaszom, az biztos... Magyarkútig folyamatosan ereszkedtünk, itt elég jól haladtunk.

A turistaházban a krokodil farkánál megtaláltuk a pecsétet, egy kis szendvicsezés és ásványvízivás után gyorsan haladtunk is tovább. Innentől jó sok fehér ibolyát és hóvirágot láttunk, nagyon kellemes volt a Keskeny-bükki-patak völgyecskéjében való sétálás. A víz csendben kanyargott az út mellett, és főleg a patakparton volt sűrű a virágmező. Udvarhelypusztától délre még egy nagy békát is láttunk a vízfolyásban, mikor átléptünk felette.

  

Itt még egy rövidebb, de jó meredek emelkedő következett, majd a dombtetőről már látszottak Szendehely házai. Kisebb kanyarok után leereszkedtünk a 2-es főúthoz (itt pillantottuk meg az út fölé magasodó Naszályt), mely mentén végül besétáltunk Katalinpusztára.

Az italboltban pecsételtünk, éppen időben, hogy elérjük az óránként közlekedő buszt. Ez még Budapest határában megadta magát, de könnyen megoldottuk a hazajutást is. Idénykezdésnek jó volt!

Becske - Ősagárd: Az ősz beköszöntével folytattam a szakaszt - Eszter és Tomi társaságában. 6:10-kor találkoztunk Újpest Városkapunál, ahonnan a 6:30-as busszal mentünk egészen Galgagutáig. Itt kezdődtek a problémák. Először is nem jött a busz, majd egy óra elteltével sem jött, így úgy döntöttünk, hogy stoppolással hidaljuk át a hátralevő kilométereket. Két autós közreműködésével és kicsit több mint egy kilométeres gyaloglás közbeiktatásával sikerült 10 óra után nem sokkal Becskére érnünk. Itt a kocsmában pecsételtünk - ahol egyébként egy hatalmas tévén lehet figyelemmel követni a brazil szappanoperák eseményeit.

Becskéről kifelé egy ideig az országúton, majd egy jobbkanyar után földúton vezet az Országos Kéktúra. Átkel az Eresztvényen (kép alant) majd lassan jobbra kanyarodik, és egyre inkább füves, és a nedvesebb helyeken kicsit gazos szekérúton vezet tovább. Egészen a volt vasútállomásig nincs sok változás, onnan a térképen betonútnak jelölt rész valójában csak betonút volt - valamikor hajdanán.

Egy éles balkanyarral akácossal szegélyezett ösvényre térünk, jobbra sivatagi benyomást keltő, sárga földű földek. Az út megint szekérút, az akácos sokáig megmarad, a Cser-hátra felvezető út is abban vezet. A csúcs nem feltűnő, nagyon lapos, nem sokkal utána balra elindulunk lefelé. Nemsokára fenyőfák jelennek meg az út mentén, majd Kétbodony előtt egy jobbkanyarban, melyet meredek lösz- vagy agyagfal szegélye, fel lehet menni magára a falra, ahonnan szép kilátás nyílik a falura.

A községben végig betonút vezet (itt az Atlasz nem jó helyen mutatja a jelzést), először kicsit északnyugatnak Alsóbodony felé, majd ott az orvosi rendelő és jegyző mellett balra indul lefelé Felsőbodonyba. Pecsételni a hivatalos helyen nem tudtunk, mert a bélyegző állapota siralmas, lehet hogy rágógumit nyomtak bele, de legalábbis szét van olvadva a gumilenyomat rajta. Így visszamentünk a jegyzőhöz és nála bélyegeztünk - ezért a jócskán megnövekedett táv Romhányig a szintábrán. Romhány felé a Borda-hegy alatt balra kanyarodva indul el utunk, majd átmegy jobbra vezető ívbe - ahol már látszik maga a település, meg kell hagyni, kissé csúnya sziluettje. Igen erősen látszik az ipari jelleg, ami belül sem lesz jobb, egyetlen pozitívum a központban található XVIII. századi kőhíd. A vasútállomáson pecsételtünk és elfogyasztottunk pár szendvicset, készülvén az előttünk álló emelkedőre.

A faluból kifelé végig emelkedik az út, a betonutat egy jobbkanyarral a temető felé hagyjuk el, majd kisebb vízszintes rész után először szántók, majd akácos és fenyves keveréke között újra emelkedni kezd. Itt több helyen szép kilátás kínálkozik északnyugat felé - egyben a Börzsöny is látszik.

Egy erdőirtásnál derékszögben balra indul neki az igazán meredek résznek a szekérút, az akácfák is eltűnnek, helyüket tölgyes veszi át, ahogy haladunk egyre magasabbra a Romhányi-hegyen. Gyönyörű, selymes hatású aljnövényzetben halad ekkorra már egysávossá szűkült ösvényünk, majd felérve egy szélesebb szekérútra, balra indulunk. Itt nem kell sokat menni, és éles hajtűkanyarral jobbra fordul a kék.

Lassú ereszkedéssel érkezünk meg az agyagtelep fölé, ahonnan már hallatszik a civilizáció zaja. Itt nyílt, bokrokkal szegélyezett, kanyargós úton ereszkedünk, majd újra belépünk az erdőbe, és hamarosan elérjük a teherautóknak kialakított döngölt, széles földutat. Itt gyorsan lehet haladni, hamar leérkezünk a bányatelephez, ahol a még a szocializmusból visszamaradt vaskapu alatt lépünk ki az országútra. Itt egy jobb-bal kanyarkombináció után lassan beérünk Felsőpetényre, csinos falusi házak is kiskertek között vezet utunk, majd balra kanyarodva elhaladunk a focipálya előtt, és nemsokára elérjük a katolikus templomot ("toronytalan"), mely alatt három szép borospince mellett visz tovább a jelzés. A kereszteződésben balra tartunk, áthaladunk egy kis kőhídon, majd mielőtt a másodikon is átmennénk, jobbkéz felé letérünk, hogy a vegyesbolttal egy épületben található, ekkor még eléggé kihalt kocsmában pecsételjünk, és megigyunk egy kólát. A kishíd után jobbra földúton hagyjuk el a települést, szekérúton haladunk, majd egy kis faépítmény után balra fordulunk, és lassan nekiindulunk a dombnak. Innen érdemes a frissen festett jeleket figyelni (az Atlaszhoz képest több helyen változás van), majd amikor a kissé benőtt szakaszról kiér az út egy nagy szántó szélére (szemben, a közelben, alacsony vadászles), ott nem szabad elmenni jobbra, hanem a hullámvasútnak tűnő szekérúton kell továbbmenni kicsit le, majd meredeken fölfelé. Mi ezt nem így tettük, hanem elmentünk a régi jelzés felé, be a bokrok közé... Aztán amikor fenn kiértünk a dzsumbujból, én a GPS-el gyorsan lefutottam az igazi, új kéken, majd újra fel, hogy meglegyen ez a szakasz is. Innen már kényelmes út vezet tovább, jobbkéz felé mindig akácos, balra magas fű...

A falu látképét elhagyva egy újabb le fel hullámvasutazás után lassan kanyarog a jelzés, végig széles, nem benőtt, tiszta út vezet, mely mentén megjelentek az első őszi kikericsek. Amikor kiérünk a fák közül, szép kilátás tárul elénk a cserhátra, majd jobbkéz felé ereszkedünk tovább. Itt több őzt és egy rókát is láttunk futni a mezőn. Ahogy lassan közeledünk Ősagárdra, szépen látszik a Naszály tömbje, mely így a naplementében nagyon szép látványt nyújtott. A faluba már betonúton érünk be, majd a templomnál jobbra fordulva párszáz méter után érkezünk meg a kocsmához. Itt pecsételtünk, majd másfél óra várakozás után megjött a buszunk, mellyel Vácig utaztunk, ahonnan újabb egy és negyed óra elteltével tudtunk továbbindulni. A GPS-rs mérés szerint ez a szakasz eléggé alul lett mérve az igazolófüzetben, mert az ott szereplő 24,6 km-el szemben a valóság 28,754 km. Ezen felül ugye egyszer vissza kellett mennünk a pecsétért, kitérőket tettünk, így a stoppolások közti gyaloglással együtt jó 34 kilométert teljesítettünk. Jó volt!

Ősagárd - Katalinpuszta: Pár nappal később a hétvégi szép időt kihasználva Flórával és testvérével (Zsombor) indultam neki a szakaszból hátralevő 13 kilométernek. Ősagárdba annak ellenére a tervezett időben eljutottunk, hogy  Gödön nem jött a kiszemelt busz, és Vácott sem teljesen úgy működött az átszállás, mint ahogy annak az internet szerint történnie kellett volna. Szó mi szó gyors kocsmai pecsételés és egy-egy sportszelet elfogyasztása után elindultunk. A faluból kifelé keresztül haladtunk egy szépen rendben tartott téren, majd kisebb emelkedő után átmentünk a magasfeszültségű vezetékek alatt - melyeknek érdekes zizegő hangjuk volt. Folyamatosan előttünk "lebegett" a Naszály meghódítandó tömbje...

Kisebb dzsindzsás, árnyékos részen is haladtunk, valószínűleg itt szedhettem össze egy kullancsot, mert a nedves, közvetlen napfénytől mentes környezet ideális ezen kis vérszívók számára. Szerencsére ez a rész nem tartott sokáig, innen a kék szántók szélén halad kisebb nagyobb szintbeli hullámzással. A Nagy-máj alatt kicsit máshogy visz az út, mint ahogy azt a térkép jelöli: itt egy kis háznál jobbra kell kanyarodni, és a szekérúton szedrekkel övezett ösvényen haladni. Még a csúcstámadás előtt sűrűbb erdőbe ér az út - az eddig megszerzett szintet leadva patakvölgy mellé érünk, majd kettős jobbkanyarral indulunk neki a hegyre vezető hosszú, meredek ösvénynek. Ez az út végig jól járható, a magassággal egyre nyíltabb erdőbe érünk, mígnem a Kopasz-tető alatt ki nem bukkanunk a fák közül.

Itt nagyon szép környezetben haladunk tovább, észak felé több helyen gyönyörű kilátás tárul szemünk elé. Mi egy kisebb sziklás peremen álltunk meg ebédelni, innen készült az alábbi panorámafotó is. Jó messze el lehetett látni; megmutatta magát a Börzsönytől egészen a Mátráig egész Észak-Magyarország. Jól látszott Ősagárd és a Felsőpetény feletti hegygerinc, valamin Szanda hegye is. Erről a pontról érdemes párat kiáltani is, mert hihetetlen jó visszhang van, akár 5 másodpercig is hallani!

Innen a csúcsig már kevésbé látványos út vezet, néha azonban érdemes visszapillantani. A tetőn geodéziai torony szolgál kilátóként, felmenni a kilátás miatt főleg a lombtalan időszakban érdemes, azért ilyenkor sem rossz. Sajnos a toronyban kissé elbambultam fényképezés közben, és beleléptem a körülkerítés nélkül lefelé tátongó aknanyílásba (melyen a létra felé lehet leereszkedni), de jó reflexeimnek és a szerencsének köszönhetően sikerült esés közben elkapnom magam (azért másnap egy tetanuszt és egy kis röntgensugár-dózist kaptam a sebészeten), és nem lett nagyobb baj. Mindenki tanuljon a példámból, és az ilyen tornyokon nagyon körültekintően mozogjon!

Lefelé emiatt már nem nagyon volt kedvem fotózni (azért megijedtem, na...), de azért mesélek: végig zárt, kicsit sötétebb erdőben ereszkedik lefelé az út, többször erősen hullámzik szintben, és nagyon sok kidőlt fa nehezíti az előrejutást. Több helyen igen meredek és csúszós az ösvény. Miután az út S alakú kanyart írt le ez a hullámzás lecsillapodik, és kényelmesebb úton halad tovább a kék jelzés. A Bik-kútnál jó a kiépített pihenőhely, pont uzsonnaidőben értünk oda. Lefelé, már nem sokkal Katalinpuszta felett van egy hely, ahol kapu szerűen csalogat a jelzés balra, na ott nem szabad bemenni, pár méter múlva lesz még jó jelzés. Valószínűleg az újonnan felfestett jelzés nem érinti Rockenbauer Pál kopjafáját, mert a GPS útvonalamat mások régebbi útvonalával összehasonlítva egyértelmű, hogy nem sokkal az előtt egy elágazásnál más fele megy a kék. Katalinpusztára egy szűkebb, kanyargós ösvényen érünk le, itt már csak pár lépést kell az aszfalton megtenni, hogy az italboltban pecsételhessünk. A kis balesetet leszámítva szép szakasz volt ez is!