17. section: Nagymaros - Nógrád

22-23 April 2006

Through the icons below, you can reach the Google Earth file, the Image Gallery and the scanned pages from the Personal Booklet. Please scroll down to the bottom of the page for the Elevation profile of the section!

Ezt a szakaszt két napra elosztva, Kóspallagról indulva, de közvetlenül egymás után, egy hétvégén jártam végig. 22-én, szombaton egyedül (ellenkező irányba), míg másnap Krisztivel és Karcsival (akiket többek közt kéktúrával is foglalkozó honlapjukról ismertem).

Kisinóci th. - Nagymaros: Szombat reggel a 9:55-ös vonattal mentem Kismarosig, onnan pedig busszal tovább Kóspallag, templom megállóig. Ez után fel kellett sétálnom a turistaházhoz, hogy pecsételjek, majd ugyan ezen az úton indultam vissza, így egy kicsit megnöveltem az aznapi távot. A turistaházban egy 1938-as térkép mutatja a kéktúra akkori útvonalát, mely még nem érintette Budapestet, és a nyugati végeken nem is ért el a határig...

  

Nagyon szép idő volt, csak pár kisebb gomolyfelhő takarta el néha a napot, és Kóspallagtól délre haladva miután sikeresen beleléptem a Korompa-patakba, pár csepp esőt is éreztem, de aztán végig sütött a Nap. Amint kiértem a faluból, kis emelkedés után sáros földúton folytattam utam, mely lassan ereszkedésbe fordult, és ritkult a növényzet is. A Békás-rétre kiérve szép látvány fogadott, és ahogy haladtam dél felé, egyre szebb látványt mutatott a Magas-Börzsöny, ahogy visszatekintettem.

A rét után az út tovább ereszkedett, a halastó feletti szakaszon sok szép kékes lilás virág nyílt egy nagyon zöld, füves réten, majd egy meredek lejtő vitt le kanyarban a patakmederig. Ezen kis hídon kellett átkelni, és utána rögtön balra felmenni egy ösvényen, amit én először elvétettem, de a GPS-be táplált útvonaltól való eltérés miatt hamar észrevettem. Innen egy rövid, de húzós emelkedő vezetett a Törökmező turistaházáig, a meredek réten számtalan ibolya virágzott, míg a turistaház melletti réten egy diákcsapat focizott, és családok pihentek.

  

Innen először egy virágos mezőt érintve visz tovább a jelzés, majd széles földútba fordul, mely egy erdőirtás végén indul el lefelé. Itt megint csak egy rendes magasságvesztés után haladhatunk szintben, majd a Vizes-árok kezdeti szakaszán átjutva az út meredeken balra fordul. Itt következik a Hegyes-tető előtti legmeredekebb szakasz. Az út bal oldalán meredek völgyecske kíséri utunkat, majd a meredély végén egy régi kerítésen áthaladó létra mellettről visszatekintve szép kilátás tárul elénk.

Innen egészen a Köves-mezőig kellemes szakasz vezet, nincs nagy emelkedés vagy hullámvasutazás, a turistaút is kellemesen széles, nincs dzsindzsa, és valószínűleg a nyár végére se lesz. Köves-mezőn pihentem, megkerestem a közelben egy geoládát, és megcsodáltam a kilátást, mely csak ízelítő volt abból, ami jó 200 méterrel magasabbról még várt rám. Innen tehát meredek emelkedő következett, ami azért csak a Világos-rét után lett igazán meredek.

  

A meredek itt már nagyon meredeknek érződött, de tudtam mi vár rám, mert a hét elején kedvesemmel és családjával már jártam erre, csak akkor a másik irányból vágtunk át a hegyen, és már akkor megjegyeztem magamnak, hogy ez a rész húzós lesz. A kilátóba felérve örömmel konstatáltam, hogy mára nem maradt túl sok szintemelkedés, így gondtalanul szemléltem az előttem feltáruló kilátást.

A kilátó után az Ürmös-rétet magam mögött hagyva pár érdekes, mély, elkerített, köves falú üreget láttam az út mellett, majd az út meredeken balra fordult. Az ereszkedő ösvény eleje nehezen járható, tele van keresztbe dőlt fák ágaival és törzsével, de ennek a pár száz méteres szakasznak a leküzdése után már jobban lehet haladni. A Templom-völgybe leérve már kisebb a szintvesztés üteme, az út az olvadáskor patakmederként szolgáló vájat peremén vezet, az erdő már új életre kelt, de a kéktúra ösvényén még az őszi avar könnyíti meg a járást.

  

Egyre közelebbről hallatszanak a civilizáció hangjai, majd hangulatos kis utcán ér be a jelzés Nagymarosba. Itt még jó darabon kell haladni, míg elérjük a Templomot, majd onnan már csak pár lépés a vasútállomás. Érdemes az állomás előtti kis téren fagylaltozni egyet, mert nagyon finom! Innen az öt óra után pár perccel induló vonattal mentem haza. Nagyon szép, kellemes szakasz volt.

  

Kisinóci th. - Nógrád: Vasárnap jóval korábban keltem, és jóval több szendvicset és vizet csomagoltam, mint előző nap, mert eddigi kéktúrázásaim egyik király etapja következett a maga 940 m szintemelkedésével. 7:15-kor szálltam fel a váci buszra a Gyöngyösi utcánál, Vácott találkoztunk Krisztivel és Karcsival, majd onnan a 8:20-as busszal mentünk tovább, mely 9:07-re ért fel a Kisinóci th-hoz. Itt pecsételtünk, majd hamarosan indultunk is tovább.

  

Az út egy kis patakon való átkelés után egyből felfele indult, végig elviselhető mértékben emelkedett, de mielőbb túl akartunk lenni rajta, így elég jó ütemben haladtunk, jóval a kéktúra füzetben szereplő szintidő alatt teljesítettük ezt a részt (is). Felfelé végig az Inóci vágásban haladtunk a Hálás-bércen, és ahogy egyre feljebb mentünk, úgy értünk vissza a koratavaszba, ugyanis 800 m felett még hóvirágok nyíltak, és éppen hogy beindult a rügyfakadás. Ezt szemlélteti az előbbi két kép. Felfelé egy kígyóval is találkoztunk, mely békésen sütkérezett a napon (a túra során még kettő hasonló mutatta meg magát).

Felfele egy fenyőfás rész előtt csúnya, nagy erdőirtás mellett vezet el az út, sovány vigasz, hogy ennek köszönhetően szép a kilátás. A turistaház előtt kis gerincút, majd a biciklisek által kedvelt földút vezet fel minket a csúcsra. A büfé teraszán bélyegeztünk és pihentünk.

Közben arra lettünk figyelmesek, hogy délkeleti irányban szép esőfüggöny látszik, délre is szép gomolyok növekedtek, de mivel láttuk, hogy lefelé vonul a hegyről, így nem nagyon izgattuk miatta magunkat. Amikor azonban bedörrent, és még kétszer elég erősen újra megszólalt, akkor kicsit aggódtunk, hogy nem fogunk-e megázni, de végül megúsztuk.

A látvány azonban nem volt semmi. Itt megkerestünk egy geoládát - Karcsi találta meg, ráadásul GPS nélkül :-) A csúcson még megnéztük a csúcskövet, és a kankalinokat, majd a sífelvonót érintve elindultunk lefelé.

  

Itt meredeken leereszkedtünk a Rakodó elnevezésű kisebb réthez, ami egyben turistaút-csomópont is. Innen nagyon meredek kaptató visz fel az Égés-tetőre, az út egyébként (túlzottan) jól jelzett (természetesen főleg olyan helyeken, ahol teljesen egyértelmű, hogy merre kell menni), találkoztunk egy jelzésfestő emberrel is. Szép virágmezők között haladtunk, de lomb egyáltalán nem volt ebben a magasságban. Az út mellett egyre több nagy sziklát láttunk, a legszebb részek közvetlenül a Csóványos előtti a Szabó-köveknél voltak.

  

Már itt nagyon szép volt a kilátás, és bíztató, hogy végre elérhető közelségbe került a csúcs, így belehúztunk, csak az volt zavaró, hogy nagyon sok apró bogár szállt körülöttünk és ránk is... Közvetlenül a csúcs előtt volt igazán meredek, de fenn végre megpihenhettünk. Itt hihetetlen hóvirágmező terült el, és nagyon sokat voltak, összesen ennyi emberrel nem találkoztunk egész nap. Persze volt olyan is, aki még itt is dohányzott...

Itt megkerestük a nap második geoládáját, amit végre én találtam meg, itt is begyűjtöttünk egy kellemes szintkülönbséget, a ládától lógó nyelvvel értünk vissza az útra. A csúcson levő geodéziai torony szolgált kilátó gyanánt, a feljutás, és főleg a lejutás viszont nem volt egy leányálom, mert látszólag instabil, vékony fém létrák és lemezek sorozatán keresztül kellett közlekedni... A kilátás azonban megérte...

A padoknál leültünk enni pár falatot, majd elindultunk - végre már - lefelé. A hóvirágok 850 m alatt elmaradtak, füves gerincúton haladtunk - ez kedvezett a térdeinknek, mert tompította a lépéseinket. Egészen a Foltán-keresztig tartott ez a szakasz, ahol megint ettünk, valamint megkerestünk egy geoládát (Karcsi talált rá). Itt történt, hogy megint majdnem megáztunk, mert egy sötét felhőből cseperegni kezdett az eső, de amikor már épp elő akartuk venni az esőkabátokat, abbahagyta. Szerencsére. A kereszttől lefelé hamar vége lett az eddig oly kényelmes útnak, egy balkanyarral beértünk egy alagútszerűen zárt, bokros szakaszra, ami elég sokáig, monoton módon velünk maradt, de itt találkoztunk egy foltos szalamandrával is!

  

Ennek a résznek a Semmelweis-forrás előtt lett vége, itt vizet vételeztünk, majd az időközben már igencsak sárosra váltott úton haladtunk tovább. Valószínűleg a Nagy-Hideg-hegyről látott eső itt tombolta ki magát... Több helyen a turistaút funkcionált patakként, így itt elég cuppogós volt az utunk.

A Béla-rét után már szárazabb talajon folytattuk a túrát, majd egy elég nagy akácoson haladtunk keresztül, hatalmas tüskékkel és tövisekkel szegélyzett szekérúton. Egy rövidebb nyáron valószínűleg elég nehezen járható szakasz után végre megpillantottuk a várat a Nógrád fölé magasodó dombon.

Innen visszatekintve is csodálatos látvány tárult szemünk elé, úgyhogy itt pár percet álltunk és nézelődtünk, mielőtt továbbhaladtunk volna.

A Fekete-patakon kis fadarabokból eszkábált hidakon keltünk át, ugyanis az úton egy kb. 10-szer 10 méteres pocsolyát képzett... A kálvária mellett elhaladva értünk be a faluba, megvettük a vonatjegyeket, pecsételtünk, majd egy fagylalt elfogyasztása után nem sokkal már jött is a kis piros vonat, amivel Vácig zötykölődtünk, ahol elbúcsúztunk egymástól ezután a szép nap után.