11. sz. túra: Szárliget - Dorog

2006. július 9., augusztus 10., október 14., 28.

Az alábbi linkeken érhető el a GPS-es útvonal, az összes kép, az igazolófüzet, míg az oldal legalján látható a szintábra.

Szárliget - Koldusszállás: A vizsgák utáni első túrámat a két évfolyammal alattam tanuló Ákossal és két ismerősével csináltam végig. A Déliből 8:35-kor induló vonattal utaztam Szárligetig, ahol már vártak rám a többiek. Egy gyors pecsételés után (ahol is rendes kéktúrás pecsétet nem, csak egy hosszúkás lenyomatot kaptam...) megbeszéltük, hogy végül nem megyünk a korábban eltervezett kék háromszögön, mert ők előző nap biciklitúrán, én meg egy 20 km-es kiránduláson voltam - no meg szerettem volna még a VB döntőre hazaérni (pontosabban kedvesemhez menni).

Egy rövid, de kellemes árnyékos, erdős szakasz után kiértünk a régi főútra, ahol a nap folyamán először (és sajnos nem utoljára) ízelítőt kaptunk abból, hogy milyen is a tűző napon, aszfaltúton túrázni. Áthaladtunk az M1-es autópálya alatt, majd földúton vezetett tovább az utunk. Rövidebb csalános szakaszokkal tarkított utunk rövid árnyékos szakasz után megint a tűző napra vezetett, s eztán jó darabon szántóföldek mellett haladtunk. Elhaladtunk egy lápos, nádassal sűrűn szegélyezett tavacska mellett is.

A búzamezőben egy őzgida szökött át előttünk, majd utunk a Váli-víz keresztezése után nagyívű balkanyarba torkollott, s egyben emelkedésnek is indult. Az emelkedő végig enyhe vagy közepes volt, és kellemes árnyékos szálerdőben vezetett. Egy helyen vadkerítés állta utunkat, itt csak térden csúszva tudtunk átjutni, ami után több kullancsot is le kellett söpörnünk lábunkról - azonban azt nem mondanám, hogy hemzsegtek körülöttünk ezek a kis vérszívók, sőt ami talán meglepőbb, az előző napi nagy vérszívás ellenére a szúnyogok is rejtőzködő életmódot folytattak... Lassan felértünk a Somlyó tövében található kulcsosházhoz, ahol megpihentünk, én pedig beragasztottam a pecsételő ládájában található "nyalókák" közül egy szebb darabot az igazolófüzetembe.

Ez után megmásztuk a Somlyót a kék háromszögön, a kilátás egész jó volt, de a rekkenő hőség miatt nem időztünk sokáig a sziklákkal gyéren borított kopár, füves tetőn. Lefelé gyorsan haladtunk, bozótossal szegélyezett szekérúton vezetett a kék jelzés, majd leértünk a szénégetőhöz, ahonnan jó darabon makadámúton gyalogoltunk. Egy idő után igen unalmassá vált a betonút, mely lassan kikezdte ízületeinket is, ráadásul a napsütés ellen semmi sem nyújtott menedéket - nagy kalapomat leszámítva. Elhaladtunk egy felhagyott kőbánya mellett is, még mielőtt megpillantottuk volna Tornyópuszta sertéstelepeit.

  

Innen még egy tavat láttunk az út mellett sárgálló repceföldek mögött. A Tornyó alatt végre egy hűs, árnyékos betonúton haladtunk, itt már tornyosultak a gomolyfelhők, néha meg-megdörrent az ég is. Ez után kisebb szekérutas rész teljesítése után pár száz métert haladtunk a Tatabánya-Tarján úton, majd letértünk a Bodza völgybe. Ennek a résznek az eleje nagyon kellemes, erdős szakasz volt, majd kiértünk egy gabonafölre, ahol megint csak a Nap sugaraival néztünk farkasszemet.

Egyre sűrűbben hallottuk a dörgéseket, de a vihar távol volt, enyhülésnek reményét sem adta. A koldusszállási pecsételőhely előtt még egy jó darabon világos erdőben haladtunk, újabb őz szökött át előttünk az úton, majd benyomtam a nap utolsó pecsétjét is (persze a Koldusszállás felirat csak másodszorra lett olvasható). Itt véletlenül leszúrva felejtettem túrabotomat, amit jó fél-háromnegyed kilométer megtétele után vettem észre, így kisebb plusztávot kellett teljesítenem botom visszaszerzésének érdekében. Itt már nem a kéktúra útvonalán haladtunk, a betonút megint átvitt minket az M1-es alatt, majd mivel még jó háromnegyed órát kellett volna várnunk a buszra, úgy döntöttünk, hogy inkább gyalogolunk még egy darabon, így egészen Tatabányáig elértünk, mire úgy döntöttünk, hogy most már bevárjuk a buszt. Tatabányán a buszpályaudvaron még beszélgettünk egy kicsit a Triglav meghódításáról szőtt terveinkről, majd jött a Budapesti busz, amivel hazamentem - és amin egy jót aludtam...

Dorog - Mogyorósbánya: Egy hónappal később Kedvesem testvérével, Zsomborral folytattam a kéktúrázást. Augusztus 10-én 9:00-kor indultunk az Árpád-hídtól, majd az útfelújítások miatt olyan késéssel értünk Dorogra, hogy lekéstük a mogyorósbányai csatlakozást, így ellenkező irányban indultunk a kitűzött távnak. Először elsétáltunk a már tavaly megismert állomásra, ahol a pénztárnál pecsételtem, majd egy aluljárón áthaladva vitt tovább utunk dél-délkelet felé. Eleinte a városban haladtunk, majd jobbra, egy döngölt földútra tértünk, melyen sokáig morajlást hallottunk - valószínűleg valami közeli bányából jöhetett.

 

Az út eleinte kavicsos volt, majd tisztán földút, s ahogy a Gete-hegy előtti emelkedőt elértük, sziklás lett. Az emelkedő nem volt nehéz, könnyen haladtunk, a kilátást először a Gete-hegy keresztjénél (lásd a fenti képen) csodáltuk meg, majd jól járható, széles ösvényen haladtunk tovább egészen a Nagy-Gete csúcsáig.

Itt megpihentünk és megkerestünk egy geoládát - miközben a kilátásban gyönyörködtünk (a fenti panoráma kattintásra nagyban is megtekinthető); látszott az előttünk álló Hegyes-kő, a mogyorósi Kőszikla, és a távolabb az Öreg-kő és a Gerecse csúcsa is.

Lefelé a kökénybokrokkal szegélyezett út összeszűkült, és nagyon meredek lett, csak lassan lehetett előre jutni, de az ereszkedés üteme így is igen gyorsvolt. Előbb egy kisebb fenyvesbe vezetett az út, majd nyíltabb domboldalon ereszkedtünk tovább, egészen addig, míg egy meredekebb, kanyargós, vízmosta rész után 90 fokkal jobbra fordulva rátértünk a Tokodba vezető földútra. Innen a falu központjáig rendezett porták előtt haladtunk, majd a "főtéren" a templom irányába fordulva letértünk a kékről, hogy kis kitérőt tegyünk az italboltban található bélyegző felé. A pecsételés rendben lezajlott, így visszatértünk a kéktúra útvonalára, és elindultunk egy beton vasúti talpfákból készített kis utcán felfelé. Az út az utca végén két beton "objektum" között egy domboldal alatt hirtelen jobbra fordul, és csalános, dzsindzsás ösvényen vezet el a falu utolsó telkének kerítése mellett, majd még egyszer jobbra fordul, s felvisz a település feletti füves dombra - bal kéz felé antennák láthatók, visszatekintve pedig az egyik kertben struccok. A füves jelző így nyáridőben derék fölé érő gaztengert takar, jelzés sehol, de érezhető, hogy valaki már járt erre, mert néhol fekszik a gaz, de azért GPS nélkül is menne - csak tartani kell az irányt nagy ívben balra kanyarodva, a sziklás Hegyes kő baloldala felé. Itt szekérút nyomai vezetnek tovább, a növényzet nagyon szúr, még vastagabb hosszúnadrágon keresztül is, és a zokni és a cipő tele lessz ragaszkodó termésekkel. Télen jobb lehet... A kék maga nem visz fel a csúcsra, de érdemes a fenyők felé elindulni, és felküzdeni magunkat, mert a kilátás páratlan - körpanoráma tárul a szemünk elé (ami kattintás után nagyban is megnézhető).

A távolban jól kivehető az Esztergomi Bazilika, a Duna vonala, visszatekintve a Nagy-Gete masszív tömbje (jobb alsó kép - míg a mellette levőn az látható, hogy magáról a kéktúra útvonaláról mennyi látható), előre felé a hátralevő út, míg északi irányban Sárisáp és Nagysáp környéke.

  

Itt is megkerestünk egy geoládát, majd hosszas fényképezés után továbbindultunk. Lefelé egész jól járható út vezet, a füves gerincen vezető út itt végre nem benőtt, és nagyon szép látvány visszatekintve a Hegyes-kő jellegzetes alakja.

A lejtő vége egy szakaszon kicsit meredekebb, kisebb kanyarok után leérünk a tokodi országútra, ahol balra kanyarodunk, és az első elágazásig a betonon haladunk. Itt aztán jobbra fel a tokodi pincék felé; egy ideig jól járható, kavicsos földúton, majd szekérúton haladunk, míg nem két ház között az út emelkedésnek indul, és beszűkül. Innen egyre meredekebb az emelkedő, néhol le kell hajolni, hogy az ágak ne csapjanak szembe, de szép a környék, és visszatekintve egyre szebb a kilátás is. A sziklákhoz felérve megpihentünk (a panoráma kattintás után nagyban is megnézhető), majd kis uzsonna elfogyasztása és nézelődés - azaz a vizuális és kulináris igények kielégítése - után megkerestük a nap utolsó geoládáját - egyben bejártuk a sziklákat alulról és felülről is.

  

A kéktúra útvonalára a kis kitérő után a TIT emléktábla mellett tértünk vissza, itt táborozás jól látható nyomai mutatták, hogy fiatalok kedvelt helye az ottani tisztás. Az út lefelé unalmas erdei úton vezet, a faluhoz közeledve egyre mélyülő agyagfalak között. Mogyorósbányán a buszfordulótól vetettünk egy pillantást a helyi templomra, de mivel a megállóban már várakoztak, és a busz érkezési idejét nem tudtuk, megszaporáztuk lépteinket, hogy még legyen időnk pecsételni. A Kakukkban, mely egyébként egy igényesen felújított kocsma, a pultos nem volt valami kedves, de azért tudatta velünk, hogy a bélyegző az ajtóban van, így mi morgásának már hátunkat mutatva elviharzottunk pecsételni. Ezzel végezve visszasiettünk a megállóba, és két percen belül meg is érkezett a busz, mely ráadásul Dorogra ment! Így ott már csak a magyar TGV-re (kis piros Siemens Desiro) kellett várnunk egy röpke háromnegyed órát, hogy hazajussunk. Jó szakasz volt, igen hullámvasút jellegű, bár a sok dzsindzsa miatt nyáridőben nem ajánlom - viszont kullanccsal így sem találkoztunk.

Bányahegyi eh. - Koldusszállás: Igazából egészen Szárligetig mentünk Eszter és Tomi társaságában, de nekem csak ez az alig több mint 10 kilométer volt új. Reggel nagyon korán keltem, szerencsére a szendvicseket már előző este megcsináltam... Az 5:45-ös vonattal indultam a Keletiből, a többiek Kelenföldön szálltak fel. Tatabányáig utaztunk, majd ott buszra szálltunk, és zsákfalvak érintésével jutottunk el Tardosra. Innen a zöld jelzésen hagytuk el a falut, majd egy kellemes völgy jobb oldalán emelkedve értük el a Bányahegyi erdészházat. Itt gyorsan pecsételtünk, majd a már őszi színekben pompázó erdő rövid csodálata után tovaindultunk.

Kellemes tempóban haladtunk a tágas szekérúton - ami egészen Koldusszállás utánig egyébként jellemző úttípus volt - és magunkba szívtuk az erdő frissességét. Az út kisebb hullámokkal, de folyamatosan ereszkedett lefelé. A Fekete-kő hegy alatt a hegyoldal tele volt hatalmas sziklákkal, innen biztos szép lenne a kilátás is, de ezt az erdő meggátolja :-) A Fábián kő alatti négyszögletű körbekerített irtásra kissé nehézkes volt a bejutás, mivel a susnyás után (ami azért nem olyan durva, de kellemetlen) épp 50 méter hiányzott volna a kerítésen átvezető létráig, amikor elfogyott előttünk az ösvény - lévén ember magasságú szúrós bokrok következtek. Ezért mi itt átmásztunk a kerítésen, és már az azon belüli rétről láttuk meg magát a létrát, ami egyébként jól jelzett volt, így lehet, hogy a túloldalán valami kerülővel át lehet hidalni a szúrós bokrok problémakörét... Az irtás-tisztás tetejéről nagyon szép a kilátás a Gerecse csúcsa felé, itt kicsit pihentünk is.

Miután megint átmásztunk egy létrán, már kevésbé tiszta kiírtott területen haladtunk át, itt kövekre volt felfestve egy jelzés, illetve egy korhadt tuskóra... Innen újabb kerítésen kellett kimászni, ennek a tetejéről készítettem visszatekintve a következő képet.

Inenn frissen elkerített területet kerülve hamarosan lejutottunk a Tarjánt Vértestolnával összekötő betonútra, amin haladtunk egy ideig. A betonútról egy enyhe emelkedőn tértünk le balra, és elindultunk a Pes-kő alatt vezető szakaszon. Egy ideig nyitott területen vezetett a kék, majd beért az erdőbe. Szép cseres erdőben haladtunk, a hegyoldalban itt is több helyen hatalmas sziklákat lehet látni! Koldusszállás előtt még egy rét szélét érintettük, majd széles földútra váltott alattunk az út, melyen bekanyarogtunk a vadászlakig, majd ott vizet vételezve és az állatokat megtekintve továbbmentünk a fél kilométerre levő pecsételőhelyig. Innen nekem már ismerős út következett egészen Szárligetig, így ezt nem is részletezném tovább! Ez is egy szép, de kimerítő túra volt.

Bányahegyi eh. - Mogyorósbánya: Igazából egészen Tokodig mentünk Eszter, Tomi, Kata és Dávid társaságában, de nekem most csak ez az alig több mint 20 kilométer volt új... Tardsoról felsétáltunk a már ismert úton az erdészházhoz, majd gyors pecsételés után élesen visszakanyarodva elindultunk a kéken. Kezdetben enyhén lejtő, majd emelkedő, kellemes útszakasz következik, széles szekérúton haladunk, gyönyörű színes az erdő. Sajnos az ég lassan elkezdett beborulni, de esni még nem igen akart.

A Gerecse alatt végig széles gyalogúton vezet a kék, az északi oldalra átkanyarodva megjelenik a bükk is. Az út mentén először egy hatalmas tölgyfával, majd párszáz méter múlva a Sandl-hárssal találkozunk. Mindkettő igen jellegzetes fa, bár már az elsőnél azt hittük, hogy a hárs, gyanús is volt a levélzet - itt született eme kétsoros: "Hol hárs állott / most tölgy van ott." Innen az emelkedés után már szintben haladunk, egészen a volt hercegprímási kastélyig, melynek kerítésén ott a pecsét.

Innen kisebb dombon átbukva ereszkedésnek indul az út, az eső meg esésnek, de nem vészes, a levelek még valamelyest felfogják a csapadékot. A Kis-Gerecse alatt lefelé haladva gyönyörű sziklák között jutunk egyre lejjebb, az út viszont a nedves idő miatt nagyon csúszós. A Vízválasztó völgybe érve egy murvás úton jobbra fordulunk, ezen haladva jutunk el a pusztamaróti emlékhelyhez.

A szép szoboregyüttes megtekintése és egy geoláda megtalálása után a közeli Sólyomfészekben kaptunk pecsétet, sajnos a hivatalos OKT bélyegző használhatatlan. Innen rövid emelkedő után lefelé indul az út, és egy villamosvezeték (TTVV) alatt, azt kerülgetve haladunk lényegében nyíl egyenesen előre, csak a Domoszló-völgybe teszünk egy kisebb kitérő hurkot. Több helyen is mondák vannak kis információs táblákon elhelyezve, ezeket érdemes elolvasni! Sokszor irtások között haladunk, de a szürke idő ellenére így is szép az erdő - itt már az eső sem esett. Elég mélyre ereszkedünk le, míg elérünk egy országutat, melyen rövid ideig észak felé haladunk, majd egy meredek emelkedőn jobbra térünk. Hamar bevezet az út az erdőbe, de még a Kökényes-oldal keresztje előtt egy tisztásról szép kilátás nyílik a Gerecse felé.

A kereszt után lassan újra lefelé indul a kék, kellemes úton ereszkedünk egészen a Péliföldszentkereszt előtti szántókig, melyeket - milyen furcsa - Péli-föld néven jelöl a térkép... Innen igen megkapó kilátás nyílik a Hegyes-kő, a Nagy-Gete, valamint az Öreg-kő felé. Ekkor már láttuk bíztató jeleit az égbolt kiderülésének...

A szántó szélén haladó szekérutat hamarosan országút veszi át, ezen sétálunk el egészen a római katolikus templomig, melyet balról kerülve eljuthatunk a pecsételőhelyig. Itt pihentünk egy kicsit, rájöttem, hogy az előttünk álló út valójában kevesebb, mint amennyinek eredetileg gondoltam, és ez erőt adott Katának is. Elhaladtunk a Szent-kút mellett, majd lassan elindultunk felfelé. Az emelkedő a Furdalos-on még nem volt vészes, eddigre teljesen kitisztult az idő, és a barnás-sárgás kietlen szántók igazi sivatagi hátteret kínáltak a vicces kedvű fotósoknak. Egy kerítésen áthaladva lassan bevezet az ösvény az erdőbe, de az emelkedő szinte végig könnyen bírható. Az erdő itt főleg sárga, gyönyörű avarösvényen sétálunk. Az Öreg-kő aljában ahol a kék elkanyarodik jobbra, úgy döntöttünk (főleg Tomi ajánlására - de megérte), hogy felmegyünk a csúcsra. ami csak egy kis kitérő... Ez a kis kitérő egy jelentős lépcsőzést jelent, kezdetben kőből készült, később már csak fával erősített fokokon felfele. A Jankovich-barlang impozáns, de a legszebb mégis csak a kilátás a fehér szirtek tetejéről!

Gyönyörű kék ég fogadott minket itt is, az eső kimosta a port a légkörből, így a színek is nagyon kontrasztosan látszódtak. Innen is jól lehetett látni a még előttünk álló kisebb csúcsokat, de egy elég hosszú szakaszon a Duna vonala is jól követhető volt. Visszafelé tekintve is adódott némi kilátás, de ehhez egy kicsit lentebb található szirtre kellett kimászni. Csúszós időben itt nagyon kell vigyázni! Itt egyébként megkerestünk még egy geoládát.

Innen ahogy az a szintábrán i jól látszik egy rövid, de nagyon meredek ereszkedés következett, ahol nehéz volt visszafogni a lépéseinket, így inkább futottunk, míg nem kiértünk egy szántó szélére. Egy darabig e mellett haladtunk, majd kökénybokrok mellett bevitt minket a szekérút a Gyertyános alatti árnyas útra. Ez egy alig érezhetően emelkedő szakasz, majd a Mogyorósbányára vezető köves útra fordulva meredeken ereszkedni kezd. Kezdetben kövekből rakott, majd a falutól betonúton haladunk a főtérig. Itt balra kitérőt tettünk a Kakukk kocsmába (nyitás előtt hét perccel érkeztünk, így mire pecsételtünk, már be is mehettünk), ahol ettünk és ittunk, majd a kellemes pihenő után továbbindultunk. Kisebb szívritmuszavart okozott, hogy nem találtam a fényképezőgépemet az első méterek megtétele után, de aztán gyorsan leesett, hogy a táskámba tettem... A Kősziklára megint meredek emelkedő vezet fel, de ezt már túllendülve a holtponton igen jó tempóban sikerült letudnom, így beértem a már korábban elindult Katáékat is még a csúcs előtt. A sziklákról egyébként felejthetetlen a kilátás, most még jobb volt, mint mikor Zsomborral jártam erre! Az esztergomi Bazilika teljesen élesen, tisztán látszott, sőt még a Börzsöny is észrevehető volt a távolban. Természetesen a legszebb alakzat az előttünk álló Hegyes-kő és a már nem megmászandó Nagy-Gete volt...

A kilátás kiélvezése után megint futva indultunk lefelé - a kék itt kellemes füves oldalban ereszkedik, majd a pincéket elérve már közel szintben, murvás úton folytatódik egészen az országútig. Itt pár száz méter után indulunk el jobbra egy földúton, mely hamar elkeskenyedik és egy darabon alacsony akácos erdőben halad. Egy igen meredek, de rövid emelkedő leküzdésével érünk fel a Kis-kő előtti füves, kopár gerincre. Szerintem ez a szakasz egyik legszebb pontja. (Ugyan ezt a részt már régebben leírtam az ellenkező irányból, olyan szép, hogy most leírom innen is!)

Jobbra kis kitérővel meg lehet nézni a felhagyott (?) régi bányákat - érdemes, de vigyázat, nincs semmi kerítés a szakadék előtt, nem ajánlatos túlságosan a szélére kimerészkedni! Innen egy kis szintvesztés után indul el a kapaszkodó a Hegyes-kő előtt. Ösvényeken kanyargunk, majd közvetlenül a fehér szirtek alatt az út (most már szintben) jobbra fordul. Érdemes egy kicsit még továbbmenni, és dél felől megtámadni a csúcsot. Semmi esetre sem szabad kihagyni, a szakasz legszebb körpanorámája várja fenn a túrázót!

A lemenő nap fényében gyönyörű a vidék. Innen már végig lefelé vezet az ösvény. A Tokod előtti nehezen járható, alig jelzett szakaszon lényegében mindig jobbra kell tartani, végig jobbkéz felé kell legyen egy kis árok, balra meg a falu felé a lejtő, míg el nem érünk két antennát. Itt jobbra meredeken le, egészen egy telek sarjáig, ahol a telek mögött balra a fák alatt lehet két beton építmény között végül balra fordulva kijutni a falu útjaira. Innen talpfákból épített út vezet be a templomig. Nagyon szép szakasz volt ez is, és végre a 11. számú túra is teljes lett...