7. section: Városlőd - Nagyvázsony

10 June 2007

Through the icons below, you can reach the Google Earth file, the Image Gallery and the scanned pages from the Personal Booklet. Please scroll down to the bottom of the page for the Elevation profile of the section!

Végre sikerült a nagy mumus, a kvantummechanika vizsga, így ezt mindenképpen meg kellett ünnepelnem egy túrával :-) A választás evidens volt, mert ennek a szakasznak a bejárásával összekötöttem Sárvártól Becskéig az eddigi teljesítéseimet. Tudtam előre az index Kéktúra fórumáról, hogy sok benőtt részre és kullancsra kell számítanom, így maradt a szokásos hosszú nadrág... 4:30-kor keltem. Igen nehezemre esett, nagyon kicsin múlt, hogy nem maradtam otthon. Kelenföldről a 6:07-es vonattal mentem (előtte persze olyan buszra szálltam a Ferenciek terén, ami nem is oda megy, szóval szállhattam le, és végül is gyalog mentem a vasútállomásig hátralevő utolsó pár megállót), és veszprémi átszállással fél kilencre értem Városlődre. Itt gyors pecsételés a forgalmi irodában, majd ki a betonútra és indulás. Innen jó rálátás nyílik a vasútállomásra, és az annak túlsó oldalán lévő szép erdős dombokra.

Kislőd előtt a kék elfordul balra, majd egy aluljárón áthalad a sínek alatt. Itt balra egy döngölt, széles kavicsos útra térve kezdődik a Csollányos-völgyön végigvezető út. Ez eleinte nagyon széles, látszik hogy munkagépek járnak rajta, és csak a völgy legvégén, amikor az út elágazik délnyugat felé, akkor válik ösvénnyé. Ezen a ponton egy igazán szép füves rétté szélesedik a völgy alja.

Innen sajnos nagyon magas fűvel benőtt szakasz következik, ami ilyenkor reggel még harmatos is, és tele van kullanccsal. Aztán beérve az erdőbe kicsit normalizálódik a helyzet, szélesebb lesz az ösvény, és kevesebb az aljnövényzet is. Egy ideig jobboldalt még látható a völgy, majd kiérünk az Úrkút előtti bekerített mező szélére, ahol létrán keresztül juthatunk be a magas füves-gazos-vadvirágos területre.

Itt is elég nehéz az előrehaladás, de mivel közvetlen naptól nem védett a terület, itt kullancsokkal nem találkoztam. Maga a mező egyébként nagyon szép és változatos. A kerítés végén egy kapun juthatunk ki, majd rövid ideig megint erdőben haladunk, mielőtt elérnénk Úrkút első házait. A kék itt először tesz egy kis kanyart balra (nehéz is a letérést megtalálni, mert csak egy kis rés látszik a fák között), és pár szikla mellett elhaladva elvezet minket a Csárda-hegyi Őskarszthoz. Itt érdemes körbesétálni, nagyon szép sziklaalakzatokat harapott bele a hegybe az idő (az ő vasfogaival).

Innen a falu utcáin érjük el a pecsételőhelyként szolgáló italboltot (ahol egy kutya nagyon megugatott, de csak a szája volt nagy, mert kihátrált előlem, amikor be akartam menni...). Aztán eleinte az utca betonján, majd egy jobbkanyar után a falu névadó kútja mellett elhaladva szekérúton folytatódik a turistaút. Itt a kék nyomvonalán nagy erdőirtás volt, szálfák hevernek keresztbe az úton - ez a rész járhatatlan, úgy kell kerülgetni a cserjék és a ledöntött lombkoronák száradó maradványai között... Szomorú. Aztán amikor végre egy létrán kijutunk erről a területről, a csábító napos, széles szekérút helyett jobbra kell kanyarodni, és felmenni a régi vasút töltésére, majd azon balra továbbindulni. Ezzel csak az a baj, hogy derékig ér rajta a csalán, és nem egy kullancstól szabadítottam mag magam ezen a pár száz méteren. De aztán végre elérjük a betonutat, ahol a kék balra kanyarodik. Ez a hőséget leszámítva szép, kellemes szakasz.

Az út enyhén kanyarog, majd a 8. nyiladékot elérve (itt ezek a hosszú irtások számozva illetve betűzve vannak) jobbra lefordulna a betonról... Csakhogy itt éppen méztermelés folyik, hosszú sorban több tíz méhkaptár sorakozik közvetlenül az út mentén, és az ellenfényben szépen látszik a méhek felhője is... Emiatt úgy döntöttem, hogy továbbmegyek 100 méterrel, és a párhuzamos betonúton indulok el dél-délkelet felé. Azért áldom a nevét annak, aki ezt így kitalálta... Egyébként a betonútról is ugyan azt az erdőt lehetett látni, és egy kilométer múlva ahogy az út elkanyarodott nyugat-délnyugat felé, vissza is csatlakozott a kék. Innen tehát továbbra is a már olvadó aszfalton, de egyre meredekebben emelkedve vezetett utam. Bevizeztem a sapkámat is, így értem el a Vadászház kerítésének végén levő pecsételő-helyet. Innen már csak egy jó hosszú kanyart kellett letudni, és elértem a TV-adót és kicsit később a kilátót. Persze a kicsit vicces tákolmányra nem is nagyon érdemes felmászni, mert nem nyújt sokkal többet... De azért felmentem :-) És ilyen volt a kilátás (nem ebbe az irányba, de a távolban a Balaton is látszott):

Lefelé megint erdei ösvény, eleinte igen meredek nyiladékban halad, majd balra fordulva már kisebb az ereszkedés mértéke. Itt is friss erdőirtás van, mely az Atlasz 2001-es kiadásában még nem szerepel, ennek a bejáratánál (merthogy körbe van kerítve) találkoztam egy rókával, aki nem vette észre, hogy jövök, aztán amikor meglátott, elhúzta a csíkot. Az ereszkedő út mentén sok szép vadvirág nyílik. Végül kiér a kék a már föntről is látott 6. nyiladék széles kavicsos földútjára, ami egészen az alig egy kilométerrel lejjebb keresztező erdészeti útig ilyen jó is marad. Aztán már rosszabbá válik a helyzet, de ez a nyiladék azért még elég jól járható. Az F és G nyiladékok keresztezése után sajnos jobbra kell fordulni a H-nyiladékra, ami már elég gazos, és benőtt, ráadásul tele van hatalmas pocsolyákkal. Ennek ellenére szép, csak nehéz haladni benne...

És akkor még csak innen jött a nehezen járható rész, ugyanis az 5. nyiladékban balra fordulva először magas fűben, majd egy rétet elérve térdig érő gazban kell haladni. Ez a rét egyébként is cseles, mert ad egy, jel az nincs, ad kettő, egy sokkal jobban járható út megvezeti az embert, és továbbmenne - mint én :-) Ha sikerült a rét bal oldalán maradni akkor egyszer csak lesz jel, ami továbbvezet, de aztán nagyon összeszűkül az út, néhol ágak hevernek keresztbe, és Bogárdi-erdő vége előtt néhol szinte meg is szűnik létezni - látszik hogy a kéktúrázókon kívül senki sem jár erre, hisz aki a Kab-hegyre akar menni, az autóval is felmehet... Aztán szerencsére kiérünk az erdőből, lesöpörhetjük magunkról a kullancscsaládot, amit összeszedtünk, és végre szép szántók, mezők között haladhatunk nem benőtt szekérúton. A Sonkolyos-árok mentén van még egy erdőfolt, de ez először is szép, másodszor is jól járható.

Visszatekintve a Kab-hegy csúcsa is szép látvány a füves terület fölött. Innen már látszik a Kinizsi-vár tornya is, ahogy egyre közelebb érünk Nagyvázsonyhoz. Az erdőfolt után van egy elég nagy (út szélességű) pocsolya, ami mellett csak a túrabotra támaszkodva tudtam elhaladni - így is félig az út menti bozótban. A pulai országút előtt már csak a szennyvíztisztító szagát kell túlélni valahogy, aztán az aranyló búzatáblák felett már érezhető közelségben látszik a falu. Mivel tudtam, hogy innen több dzsindzsás rész már nem lesz, átöltöztem rövidnadrágba, pólót és zoknit is cseréltem és a cipőmet is kiráztam - a potenciális kullancsoktól így megszabadultam.

Az országútra érve balra fordít a jelzés, innen elég veszélyes, mert az autósok őrültek... De azért túl lehet élni. A vár és környezete nagyon szép, csak nem szabad belefeledkezni a látványba. Az első utcácskán jobbra fordulva a lehető legrövidebb úton érjük el a várat, ahol a pénztárban kérhetünk pecsétet (vagy van fém is a kis épület oldalán a szokásos dobozban).  A vár alatt haladva el lehet képzelni, ahogy Mátyás korában is ugyan itt, ezeken a földeken dolgoztak az emberek...

Itt még lefotóztam egy turistacsoportot, aztán kicsit sietnem kellett, hogy elérjem a 16:11-es buszt, amivel átszállás nélkül olyan háromnegyed hét körül már a Népligetben is voltam. Szép nap volt azért ez is, csak az a sok kullancs ne lett volna - szerencsére a bőrömig egy sem jutott el... A várról van egy szép fotó az előző szakasz leírásánál, de még több kép van a képgalériában...