7. sz. túra: Városlőd - Nagyvázsony

2007. június 10.

Az alábbi linkeken érhető el a GPS-es útvonal, az összes kép, az igazolófüzet, míg az oldal legalján látható a szintábra.

Végre sikerült a nagy mumus, a kvantummechanika vizsga, így ezt mindenképpen meg kellett ünnepelnem egy túrával :-) A választás evidens volt, mert ennek a szakasznak a bejárásával összekötöttem Sárvártól Becskéig az eddigi teljesítéseimet. Tudtam előre az index Kéktúra fórumáról, hogy sok benőtt részre és kullancsra kell számítanom, így maradt a szokásos hosszú nadrág... 4:30-kor keltem. Igen nehezemre esett, nagyon kicsin múlt, hogy nem maradtam otthon. Kelenföldről a 6:07-es vonattal mentem (előtte persze olyan buszra szálltam a Ferenciek terén, ami nem is oda megy, szóval szállhattam le, és végül is gyalog mentem a vasútállomásig hátralevő utolsó pár megállót), és veszprémi átszállással fél kilencre értem Városlődre. Itt gyors pecsételés a forgalmi irodában, majd ki a betonútra és indulás. Innen jó rálátás nyílik a vasútállomásra, és az annak túlsó oldalán lévő szép erdős dombokra.

Kislőd előtt a kék elfordul balra, majd egy aluljárón áthalad a sínek alatt. Itt balra egy döngölt, széles kavicsos útra térve kezdődik a Csollányos-völgyön végigvezető út. Ez eleinte nagyon széles, látszik hogy munkagépek járnak rajta, és csak a völgy legvégén, amikor az út elágazik délnyugat felé, akkor válik ösvénnyé. Ezen a ponton egy igazán szép füves rétté szélesedik a völgy alja.

Innen sajnos nagyon magas fűvel benőtt szakasz következik, ami ilyenkor reggel még harmatos is, és tele van kullanccsal. Aztán beérve az erdőbe kicsit normalizálódik a helyzet, szélesebb lesz az ösvény, és kevesebb az aljnövényzet is. Egy ideig jobboldalt még látható a völgy, majd kiérünk az Úrkút előtti bekerített mező szélére, ahol létrán keresztül juthatunk be a magas füves-gazos-vadvirágos területre.

Itt is elég nehéz az előrehaladás, de mivel közvetlen naptól nem védett a terület, itt kullancsokkal nem találkoztam. Maga a mező egyébként nagyon szép és változatos. A kerítés végén egy kapun juthatunk ki, majd rövid ideig megint erdőben haladunk, mielőtt elérnénk Úrkút első házait. A kék itt először tesz egy kis kanyart balra (nehéz is a letérést megtalálni, mert csak egy kis rés látszik a fák között), és pár szikla mellett elhaladva elvezet minket a Csárda-hegyi Őskarszthoz. Itt érdemes körbesétálni, nagyon szép sziklaalakzatokat harapott bele a hegybe az idő (az ő vasfogaival).

Innen a falu utcáin érjük el a pecsételőhelyként szolgáló italboltot (ahol egy kutya nagyon megugatott, de csak a szája volt nagy, mert kihátrált előlem, amikor be akartam menni...). Aztán eleinte az utca betonján, majd egy jobbkanyar után a falu névadó kútja mellett elhaladva szekérúton folytatódik a turistaút. Itt a kék nyomvonalán nagy erdőirtás volt, szálfák hevernek keresztbe az úton - ez a rész járhatatlan, úgy kell kerülgetni a cserjék és a ledöntött lombkoronák száradó maradványai között... Szomorú. Aztán amikor végre egy létrán kijutunk erről a területről, a csábító napos, széles szekérút helyett jobbra kell kanyarodni, és felmenni a régi vasút töltésére, majd azon balra továbbindulni. Ezzel csak az a baj, hogy derékig ér rajta a csalán, és nem egy kullancstól szabadítottam mag magam ezen a pár száz méteren. De aztán végre elérjük a betonutat, ahol a kék balra kanyarodik. Ez a hőséget leszámítva szép, kellemes szakasz.

Az út enyhén kanyarog, majd a 8. nyiladékot elérve (itt ezek a hosszú irtások számozva illetve betűzve vannak) jobbra lefordulna a betonról... Csakhogy itt éppen méztermelés folyik, hosszú sorban több tíz méhkaptár sorakozik közvetlenül az út mentén, és az ellenfényben szépen látszik a méhek felhője is... Emiatt úgy döntöttem, hogy továbbmegyek 100 méterrel, és a párhuzamos betonúton indulok el dél-délkelet felé. Azért áldom a nevét annak, aki ezt így kitalálta... Egyébként a betonútról is ugyan azt az erdőt lehetett látni, és egy kilométer múlva ahogy az út elkanyarodott nyugat-délnyugat felé, vissza is csatlakozott a kék. Innen tehát továbbra is a már olvadó aszfalton, de egyre meredekebben emelkedve vezetett utam. Bevizeztem a sapkámat is, így értem el a Vadászház kerítésének végén levő pecsételő-helyet. Innen már csak egy jó hosszú kanyart kellett letudni, és elértem a TV-adót és kicsit később a kilátót. Persze a kicsit vicces tákolmányra nem is nagyon érdemes felmászni, mert nem nyújt sokkal többet... De azért felmentem :-) És ilyen volt a kilátás (nem ebbe az irányba, de a távolban a Balaton is látszott):

Lefelé megint erdei ösvény, eleinte igen meredek nyiladékban halad, majd balra fordulva már kisebb az ereszkedés mértéke. Itt is friss erdőirtás van, mely az Atlasz 2001-es kiadásában még nem szerepel, ennek a bejáratánál (merthogy körbe van kerítve) találkoztam egy rókával, aki nem vette észre, hogy jövök, aztán amikor meglátott, elhúzta a csíkot. Az ereszkedő út mentén sok szép vadvirág nyílik. Végül kiér a kék a már föntről is látott 6. nyiladék széles kavicsos földútjára, ami egészen az alig egy kilométerrel lejjebb keresztező erdészeti útig ilyen jó is marad. Aztán már rosszabbá válik a helyzet, de ez a nyiladék azért még elég jól járható. Az F és G nyiladékok keresztezése után sajnos jobbra kell fordulni a H-nyiladékra, ami már elég gazos, és benőtt, ráadásul tele van hatalmas pocsolyákkal. Ennek ellenére szép, csak nehéz haladni benne...

És akkor még csak innen jött a nehezen járható rész, ugyanis az 5. nyiladékban balra fordulva először magas fűben, majd egy rétet elérve térdig érő gazban kell haladni. Ez a rét egyébként is cseles, mert ad egy, jel az nincs, ad kettő, egy sokkal jobban járható út megvezeti az embert, és továbbmenne - mint én :-) Ha sikerült a rét bal oldalán maradni akkor egyszer csak lesz jel, ami továbbvezet, de aztán nagyon összeszűkül az út, néhol ágak hevernek keresztbe, és Bogárdi-erdő vége előtt néhol szinte meg is szűnik létezni - látszik hogy a kéktúrázókon kívül senki sem jár erre, hisz aki a Kab-hegyre akar menni, az autóval is felmehet... Aztán szerencsére kiérünk az erdőből, lesöpörhetjük magunkról a kullancscsaládot, amit összeszedtünk, és végre szép szántók, mezők között haladhatunk nem benőtt szekérúton. A Sonkolyos-árok mentén van még egy erdőfolt, de ez először is szép, másodszor is jól járható.

Visszatekintve a Kab-hegy csúcsa is szép látvány a füves terület fölött. Innen már látszik a Kinizsi-vár tornya is, ahogy egyre közelebb érünk Nagyvázsonyhoz. Az erdőfolt után van egy elég nagy (út szélességű) pocsolya, ami mellett csak a túrabotra támaszkodva tudtam elhaladni - így is félig az út menti bozótban. A pulai országút előtt már csak a szennyvíztisztító szagát kell túlélni valahogy, aztán az aranyló búzatáblák felett már érezhető közelségben látszik a falu. Mivel tudtam, hogy innen több dzsindzsás rész már nem lesz, átöltöztem rövidnadrágba, pólót és zoknit is cseréltem és a cipőmet is kiráztam - a potenciális kullancsoktól így megszabadultam.

Az országútra érve balra fordít a jelzés, innen elég veszélyes, mert az autósok őrültek... De azért túl lehet élni. A vár és környezete nagyon szép, csak nem szabad belefeledkezni a látványba. Az első utcácskán jobbra fordulva a lehető legrövidebb úton érjük el a várat, ahol a pénztárban kérhetünk pecsétet (vagy van fém is a kis épület oldalán a szokásos dobozban).  A vár alatt haladva el lehet képzelni, ahogy Mátyás korában is ugyan itt, ezeken a földeken dolgoztak az emberek...

Itt még lefotóztam egy turistacsoportot, aztán kicsit sietnem kellett, hogy elérjem a 16:11-es buszt, amivel átszállás nélkül olyan háromnegyed hét körül már a Népligetben is voltam. Szép nap volt azért ez is, csak az a sok kullancs ne lett volna - szerencsére a bőrömig egy sem jutott el... A várról van egy szép fotó az előző szakasz leírásánál, de még több kép van a képgalériában...