3. section: Sümeg - Keszthely

16, 18, August 2005, 10 February 2007

Through the icons below, you can reach the Google Earth file, the Image Gallery and the scanned pages from the Personal Booklet. Please scroll down to the bottom of the page for the Elevation profile of the section!

Hévíz - Keszthely: Hévizen nyaraltunk kedvesemmel és egy másik párral (Tündi és Dávid), és két nap sikerült kicsit kéktúráznunk is. Először (16-án) Dávid zalaszántói lábhúzódására való tekintettel valami kímélőbb sétát gondoltunk, így indultunk neki a Hévízről Keszthelyre menő rész-szakasznak. Hévíz maga gyönyörű kisváros, megtekintettük helytörténeti múzeumát is, ahol a település történetét kézzel festett kódexlapokon olvashatjuk, illetve végigkövethetjük a hévízi mocsár világhírű fürdővé válásának folyamatát is. Lubickoltunk a kellemesen meleg Tófürdőben is, sajnos a központi létesítményeket a tavon ottjártunkor éppen átépítették, felújították.

A buszpályaudvaron nagyon kedves információs bácsi fogadott minket, még bélyegzőpárnát is keresett nekünk. A Kéktúra Útikönyv leírásával ellentétben a Balaton fővárosába vezető út kifejezetten jól járható volt, éppen bicikliutat építenek arrafelé, a munkagépekkel is találkoztunk. Eltévedni gyakorlatilag csak Hévizen belül lehetséges, de a térképet követve nem okozhat gondot a selyemfenyők közt vezető sétány megtalálása. Csak szúnyog volt több egy kicsivel a kelleténél.

Keszthelyre beérve először megtekintettünk egy haranglábat, majd a Festetics-kastély parkját is - a kastélyt magát már egy korábbi napon megnéztünk (a panoráma kattintásra nagyban is megtekinthető). Sajnos az időjárás nem volt tökéletes, az előző napokban még az eső is esett.

Utunkat a sétálóutcán át, egy fagylaltozót útba ejtve folytattuk, majd a Főteret megtekintve a kéktúra fő útvonalát elhagytuk és a kék kereszten mentünk tovább a vasútállomás felé. Ez a szakasz igen sűrűn jelzett, kellemes séta.

Keszthelyen egyébként érdemes megnézni még a Balaton Múzeumot és a Balatonpartot is, ahol mindig szép számmal úszkálnak hattyúk és kacsák is.

Hévíz - Zalaszántó: 18-án már a szokottnál korábban keltünk, hogy Zalaszántón a hőn áhított sztúpa megtekintése után még elérjük az utolsó Hévízre tartó buszt. Először bementünk újabb pecsétet szerezni a buszpályaudvarra, majd a most már nem olyan kedves információssal való találkozás után elindultunk Egregy felé. Itt pincék és borozók előtt haladtunk, majd egy nagyon szép Árpád-kori templomot néztünk meg.

Nem messze innen megkerestem egy geoládát, majd haladtunk tovább. A Felső-erdőből lefele jövet kisebb dzsindzsába ütköztünk, áthatolhatatlan csalános és szúrós indás állta utunkat, úgyhogy itt kicsit lassabban haladtunk. Jelzés itt sokszor csak kopott formában, vagy faágra feltekert szigetelőszalagok alakjában volt. A dombról leérve egy balkanyar után már szekérúton haladtunk tovább, balra kisebb erdős részek, jobbra kukoricás. Az út majdnem Karmacsig visz, előtte vesz hajtűkanyart egy kereszt mellett.

Innen gyorsan eljutottunk a Gyöngyösi csárdához, pecsételtünk, pónilovat simogattunk, majd haladtunk tovább. Vigyázni kell, mert az út észrevehetetlenül tér el jobbra a földút egy nagyívű balkanyarában, itt egy egy centi átmérőjű vasrúdon van a jelzés... A következő pár tíz vagy száz méter megint dzsungelharc, de aztán kellemes árnyas erdőben folytatódik az emelkedő kisebb megtorpanásokkal egészen Reziig. Az utat szőlő és szeder szegélyezi, utóbbi már érett :-) Reziben pecsételés és boltozás, majd kis pihenés után folytattuk utunkat. Innen a Bakony-cser kukoricása szélén vezet az út, valószínűleg utat építenek, mert kaviccsal fel van szórva. Ez után betonútra térve haladtunk tovább egészen Zalaszántóig, jobbra a Púpos hegy jellegzetes csúcsát láttuk. Még ugyancsak Zalaszántó előtt megpillantottuk a Rezi várat és a Tátika várát. A faluban a boltban pecsételtünk, majd a templomtól a kéktúra útvonalán mentünk fel a sztúpáig.

A sztúpa maga egy buddhista szentély, 30 méter magas és 24 méter széles, 1993-ban személyesen a 14. dalai láma avatta fel. A Zalaszántó fölötti "hegy" tetején áll egy tisztáson, de méretei miatt csúcsát már Hévíz határából is látni lehetett. Körülötte buddhista imazászlókat lenget a szél és kellemes zene szól. Tényleg békét, meghittséget és nyugalmat sugároz, érdemes felkeresni.

Itt is megkerestünk egy geoládát - kedvesem találta meg. Innen már nem mentünk tovább az országos kék nyomvonalán, inkább visszaereszkedtünk a faluba, és már az utolsó előtti busszal visszamentünk Hévízre, ahol egy finom vacsorával jutalmaztuk magunkat.

Sümeg - Zalaszántó: A félbehagyott szakasz folytatása egészen 2007-ig váratott magára, mikor is egy kellemesen tavaszias februári hétvége első napján népes társaságban (Eszter és Tomi, valamint Ági, Peti, Zsuzsi és Jenci) vágtunk neki a megmaradt kilométereknek. A többiek vasárnap folytatták ezt a szakaszt, én meg a Keszthely - Tapolca távra mentem, mert különben a rossz közlekedés miatt hajnali háromkor kellett volna otthonról elindulnom... Visszatérve a túrához: 6:07-kor indultunk Kelenföldről (többen már a Déliből érkeztek), majd bobai átszállással 9:50-re értünk Sümegre (a vonatból sokszor szép talaj menti ködöt is láttunk). A szépen felújított állomáson pecsételtünk, majd elindultunk a belváros felé - egy szép kis református templom mellett is elhaladtunk. A többiek ragaszkodtak a vár megtekintéséhez, így tettünk egy kis kitérőt (szintben nem is olyan kicsit - na nem mintha megéreztük volna...) és még egy geoládát is megkerestünk.

Nagyon kellemes idő volt, egy szál thermo-pulcsiban melegem volt. Miután lejöttünk a várból (újabb templom), elindultunk délkelet felé az aszfalton. Egy kis ideig még a 84-es úton is haladtunk, majd jobbra letértünk és elhaladtunk a földtani és régészeti bemutatóhely bejárata mellett. A Mogyorósi dombról lefele nagy távvezetékek alatt vezet a kék a kopár, csupán kisebb bokrokkal tarkított domboldalban. Balról először kisebb telepített erdő, majd egy szántó látható, majd átkelünk a vasúton és a Sümegi bazaltbánya vá. után jobbra fordulunk egy betonúton. Az erdő széléről még jó látszik visszatekintve a vár.

Itt balra fordulunk, és enyhe emelkedővel, szinte végig nyíl egyenesen vezető aszfaltúton haladva hamar elérjük a Sarvaly erdészházat. A bélyegző az első épület kertjének kerítésén szokásos kéktúrás dobozkában található, általában két-három kutya is ugat, de nem bántó szándékkal. Innen továbbra is aszfalt, ami a talpakat már eléggé megviseli, ráadásul a körülöttünk lévő erdő sem túl látványos. Az emelkedő kicsit meredekebbé válik, majd átbillenünk egy kis hágón, és lassan leereszkedünk a Szebike-völgybe. Itt még a hágónál vicces kedvű jelzésfestők a kék csík mellé kis mosolygó arcot is festettek :-) A völgyből pillantjuk meg először a Tátika kettős csúcsát.

Lassan fenyőfák bukkannak fel, egyre több, végül elérünk egy kis házat, ahol jobbra fordulunk, hogy megkezdjük a Tátikára való felkapaszkodást. Az út végre szekérút, majd ösvény - vége a talpak megpróbáltatásának. Főleg a tölgy dominál, de itt ott már bükkfákat is látni. Csak egy kisebb szakaszon durvul be az emelkedő, mielőtt elérnénk egy szintben vezető, sőt kissé lejtő döngölt utat, mely ívben kerüli a hegyet. Hamarosan tömegesen tűnnek fel a már az avar alól kibújó medvehagymák, melyeknek illata az egész hegyet belengi. Az ösvényt elhagyva egy ideig kisebb vályúban haladunk, ahol a keresztbe dőlt fák miatt nehézkes a járás. A jeleket ilyenkor könnyű követni, nyáron lehet hogy bajban lennénk (GPS-esek előnyben). Enyhén jobbra tartunk, majd felérkezünk a Tátika fő csúcsa alatti kis platóra, ahol a lápos Fekete-tó is jól látható a kanyargós útról.

A környéken szép mohás fatörzsek kínálnak fotótémát, sőt hatalmas gombákat is látni. Az aljnövényzet miatt még ilyenkor is nehéz megtalálni az ösvényt, de lassan eljutunk a várhoz felvezető úthoz, ahol mi balra fordultunk - feláldozva a várat a Sztúpáért (nem értünk volna oda világosban...). Innen eleinte meredek, majd lankásabb az ereszkedés a szép bükkösben kanyargó szélesebb köves úton. Gyorsan elérjük a Bazsi-Zalaszántó országutat, melynél jobbra kanyarodunk, majd elérve egy szántó szélét, ott balra vesszük az irányt. Folyamatosan a mező bal szélén haladunk, lassan emelkedve- Visszatekintve jól látszik a Tátika tömbje, és a Szent-keresztet tartó sziklaorom.

Ez a szakasz nagyon kellemes, jól lehet haladni is. A balra tartó ív végén betérünk az erdőbe, és egy darabon ott haladunk, de a fákon jobbról átsejlik a nem messze húzódó hosszú szántó sziluettje. Erre hamar egy éles jobbkanyarral ki is térünk, és feltárul előttünk a Kovácsi-mező. Ennek mentén folytatjuk utunkat délnyugat felé, lassan kicsit ereszkedésbe fordul alattunk a kék, majd leérünk egy kőbánya aljába. Innen továbbhaladva átkelünk egy patak felett, majd megkezdjük a Sztúpához vezető (táblákkal is jelzett) emelkedőt. Itt Jenci és Zsuzsi felébresztették bennem a versenyszellemet, így hosszas lelki terror és ritmusváltások után, brutális tempóban érkeztünk meg a buddhista szentély lábához. Itt a kellemes környezetben, nyugtató zene mellett végre kifújhattuk magunkat, ráadásul a legjobb pillanatban érkeztünk - a lenyugvó nap még éppen megfestette a szentély 30 méteres, imazászlókkal körülvett épületét.

Itt buddhista szokás szerint körbejártam a szinteket, majd találkoztunk a szállásunkat adó nénivel, aki egyébként a szentélynél található ajándékboltot is üzemelteti. Innen sajnos a régi kéken mentünk le a faluba, ami kissé járhatatlannak bizonyult, és csak a rendes utat elérve vettük észre, hogy a frissen festett jelek másfelé vezetnek... Itt, ahol a Zalaszántó felől érkező út belép az erdőbe, gyönyörű kilátás nyílik a környező tájra. Mi azonban már csak a horizont bíbor fényeiben gyönyörködhettünk, így sietve legyalogoltunk a falu főutcájáig, pecsételtünk a kocsmában, majd elfoglaltuk szállásunkat. Szép túranap volt ez is, és ez volt eddigi legnépesebb kéktúrám is!