3. sz. túra: Sümeg - Keszthely

2005. augusztus 16., 18., 2007. február 10.

Az alábbi linkeken érhető el a GPS-es útvonal, az összes kép, az igazolófüzet, míg az oldal legalján látható a szintábra.

Hévíz - Keszthely: Hévizen nyaraltunk kedvesemmel és egy másik párral (Tündi és Dávid), és két nap sikerült kicsit kéktúráznunk is. Először (16-án) Dávid zalaszántói lábhúzódására való tekintettel valami kímélőbb sétát gondoltunk, így indultunk neki a Hévízről Keszthelyre menő rész-szakasznak. Hévíz maga gyönyörű kisváros, megtekintettük helytörténeti múzeumát is, ahol a település történetét kézzel festett kódexlapokon olvashatjuk, illetve végigkövethetjük a hévízi mocsár világhírű fürdővé válásának folyamatát is. Lubickoltunk a kellemesen meleg Tófürdőben is, sajnos a központi létesítményeket a tavon ottjártunkor éppen átépítették, felújították.

A buszpályaudvaron nagyon kedves információs bácsi fogadott minket, még bélyegzőpárnát is keresett nekünk. A Kéktúra Útikönyv leírásával ellentétben a Balaton fővárosába vezető út kifejezetten jól járható volt, éppen bicikliutat építenek arrafelé, a munkagépekkel is találkoztunk. Eltévedni gyakorlatilag csak Hévizen belül lehetséges, de a térképet követve nem okozhat gondot a selyemfenyők közt vezető sétány megtalálása. Csak szúnyog volt több egy kicsivel a kelleténél.

Keszthelyre beérve először megtekintettünk egy haranglábat, majd a Festetics-kastély parkját is - a kastélyt magát már egy korábbi napon megnéztünk (a panoráma kattintásra nagyban is megtekinthető). Sajnos az időjárás nem volt tökéletes, az előző napokban még az eső is esett.

Utunkat a sétálóutcán át, egy fagylaltozót útba ejtve folytattuk, majd a Főteret megtekintve a kéktúra fő útvonalát elhagytuk és a kék kereszten mentünk tovább a vasútállomás felé. Ez a szakasz igen sűrűn jelzett, kellemes séta.

Keszthelyen egyébként érdemes megnézni még a Balaton Múzeumot és a Balatonpartot is, ahol mindig szép számmal úszkálnak hattyúk és kacsák is.

Hévíz - Zalaszántó: 18-án már a szokottnál korábban keltünk, hogy Zalaszántón a hőn áhított sztúpa megtekintése után még elérjük az utolsó Hévízre tartó buszt. Először bementünk újabb pecsétet szerezni a buszpályaudvarra, majd a most már nem olyan kedves információssal való találkozás után elindultunk Egregy felé. Itt pincék és borozók előtt haladtunk, majd egy nagyon szép Árpád-kori templomot néztünk meg.

Nem messze innen megkerestem egy geoládát, majd haladtunk tovább. A Felső-erdőből lefele jövet kisebb dzsindzsába ütköztünk, áthatolhatatlan csalános és szúrós indás állta utunkat, úgyhogy itt kicsit lassabban haladtunk. Jelzés itt sokszor csak kopott formában, vagy faágra feltekert szigetelőszalagok alakjában volt. A dombról leérve egy balkanyar után már szekérúton haladtunk tovább, balra kisebb erdős részek, jobbra kukoricás. Az út majdnem Karmacsig visz, előtte vesz hajtűkanyart egy kereszt mellett.

Innen gyorsan eljutottunk a Gyöngyösi csárdához, pecsételtünk, pónilovat simogattunk, majd haladtunk tovább. Vigyázni kell, mert az út észrevehetetlenül tér el jobbra a földút egy nagyívű balkanyarában, itt egy egy centi átmérőjű vasrúdon van a jelzés... A következő pár tíz vagy száz méter megint dzsungelharc, de aztán kellemes árnyas erdőben folytatódik az emelkedő kisebb megtorpanásokkal egészen Reziig. Az utat szőlő és szeder szegélyezi, utóbbi már érett :-) Reziben pecsételés és boltozás, majd kis pihenés után folytattuk utunkat. Innen a Bakony-cser kukoricása szélén vezet az út, valószínűleg utat építenek, mert kaviccsal fel van szórva. Ez után betonútra térve haladtunk tovább egészen Zalaszántóig, jobbra a Púpos hegy jellegzetes csúcsát láttuk. Még ugyancsak Zalaszántó előtt megpillantottuk a Rezi várat és a Tátika várát. A faluban a boltban pecsételtünk, majd a templomtól a kéktúra útvonalán mentünk fel a sztúpáig.

A sztúpa maga egy buddhista szentély, 30 méter magas és 24 méter széles, 1993-ban személyesen a 14. dalai láma avatta fel. A Zalaszántó fölötti "hegy" tetején áll egy tisztáson, de méretei miatt csúcsát már Hévíz határából is látni lehetett. Körülötte buddhista imazászlókat lenget a szél és kellemes zene szól. Tényleg békét, meghittséget és nyugalmat sugároz, érdemes felkeresni.

Itt is megkerestünk egy geoládát - kedvesem találta meg. Innen már nem mentünk tovább az országos kék nyomvonalán, inkább visszaereszkedtünk a faluba, és már az utolsó előtti busszal visszamentünk Hévízre, ahol egy finom vacsorával jutalmaztuk magunkat.

Sümeg - Zalaszántó: A félbehagyott szakasz folytatása egészen 2007-ig váratott magára, mikor is egy kellemesen tavaszias februári hétvége első napján népes társaságban (Eszter és Tomi, valamint Ági, Peti, Zsuzsi és Jenci) vágtunk neki a megmaradt kilométereknek. A többiek vasárnap folytatták ezt a szakaszt, én meg a Keszthely - Tapolca távra mentem, mert különben a rossz közlekedés miatt hajnali háromkor kellett volna otthonról elindulnom... Visszatérve a túrához: 6:07-kor indultunk Kelenföldről (többen már a Déliből érkeztek), majd bobai átszállással 9:50-re értünk Sümegre (a vonatból sokszor szép talaj menti ködöt is láttunk). A szépen felújított állomáson pecsételtünk, majd elindultunk a belváros felé - egy szép kis református templom mellett is elhaladtunk. A többiek ragaszkodtak a vár megtekintéséhez, így tettünk egy kis kitérőt (szintben nem is olyan kicsit - na nem mintha megéreztük volna...) és még egy geoládát is megkerestünk.

Nagyon kellemes idő volt, egy szál thermo-pulcsiban melegem volt. Miután lejöttünk a várból (újabb templom), elindultunk délkelet felé az aszfalton. Egy kis ideig még a 84-es úton is haladtunk, majd jobbra letértünk és elhaladtunk a földtani és régészeti bemutatóhely bejárata mellett. A Mogyorósi dombról lefele nagy távvezetékek alatt vezet a kék a kopár, csupán kisebb bokrokkal tarkított domboldalban. Balról először kisebb telepített erdő, majd egy szántó látható, majd átkelünk a vasúton és a Sümegi bazaltbánya vá. után jobbra fordulunk egy betonúton. Az erdő széléről még jó látszik visszatekintve a vár.

Itt balra fordulunk, és enyhe emelkedővel, szinte végig nyíl egyenesen vezető aszfaltúton haladva hamar elérjük a Sarvaly erdészházat. A bélyegző az első épület kertjének kerítésén szokásos kéktúrás dobozkában található, általában két-három kutya is ugat, de nem bántó szándékkal. Innen továbbra is aszfalt, ami a talpakat már eléggé megviseli, ráadásul a körülöttünk lévő erdő sem túl látványos. Az emelkedő kicsit meredekebbé válik, majd átbillenünk egy kis hágón, és lassan leereszkedünk a Szebike-völgybe. Itt még a hágónál vicces kedvű jelzésfestők a kék csík mellé kis mosolygó arcot is festettek :-) A völgyből pillantjuk meg először a Tátika kettős csúcsát.

Lassan fenyőfák bukkannak fel, egyre több, végül elérünk egy kis házat, ahol jobbra fordulunk, hogy megkezdjük a Tátikára való felkapaszkodást. Az út végre szekérút, majd ösvény - vége a talpak megpróbáltatásának. Főleg a tölgy dominál, de itt ott már bükkfákat is látni. Csak egy kisebb szakaszon durvul be az emelkedő, mielőtt elérnénk egy szintben vezető, sőt kissé lejtő döngölt utat, mely ívben kerüli a hegyet. Hamarosan tömegesen tűnnek fel a már az avar alól kibújó medvehagymák, melyeknek illata az egész hegyet belengi. Az ösvényt elhagyva egy ideig kisebb vályúban haladunk, ahol a keresztbe dőlt fák miatt nehézkes a járás. A jeleket ilyenkor könnyű követni, nyáron lehet hogy bajban lennénk (GPS-esek előnyben). Enyhén jobbra tartunk, majd felérkezünk a Tátika fő csúcsa alatti kis platóra, ahol a lápos Fekete-tó is jól látható a kanyargós útról.

A környéken szép mohás fatörzsek kínálnak fotótémát, sőt hatalmas gombákat is látni. Az aljnövényzet miatt még ilyenkor is nehéz megtalálni az ösvényt, de lassan eljutunk a várhoz felvezető úthoz, ahol mi balra fordultunk - feláldozva a várat a Sztúpáért (nem értünk volna oda világosban...). Innen eleinte meredek, majd lankásabb az ereszkedés a szép bükkösben kanyargó szélesebb köves úton. Gyorsan elérjük a Bazsi-Zalaszántó országutat, melynél jobbra kanyarodunk, majd elérve egy szántó szélét, ott balra vesszük az irányt. Folyamatosan a mező bal szélén haladunk, lassan emelkedve- Visszatekintve jól látszik a Tátika tömbje, és a Szent-keresztet tartó sziklaorom.

Ez a szakasz nagyon kellemes, jól lehet haladni is. A balra tartó ív végén betérünk az erdőbe, és egy darabon ott haladunk, de a fákon jobbról átsejlik a nem messze húzódó hosszú szántó sziluettje. Erre hamar egy éles jobbkanyarral ki is térünk, és feltárul előttünk a Kovácsi-mező. Ennek mentén folytatjuk utunkat délnyugat felé, lassan kicsit ereszkedésbe fordul alattunk a kék, majd leérünk egy kőbánya aljába. Innen továbbhaladva átkelünk egy patak felett, majd megkezdjük a Sztúpához vezető (táblákkal is jelzett) emelkedőt. Itt Jenci és Zsuzsi felébresztették bennem a versenyszellemet, így hosszas lelki terror és ritmusváltások után, brutális tempóban érkeztünk meg a buddhista szentély lábához. Itt a kellemes környezetben, nyugtató zene mellett végre kifújhattuk magunkat, ráadásul a legjobb pillanatban érkeztünk - a lenyugvó nap még éppen megfestette a szentély 30 méteres, imazászlókkal körülvett épületét.

Itt buddhista szokás szerint körbejártam a szinteket, majd találkoztunk a szállásunkat adó nénivel, aki egyébként a szentélynél található ajándékboltot is üzemelteti. Innen sajnos a régi kéken mentünk le a faluba, ami kissé járhatatlannak bizonyult, és csak a rendes utat elérve vettük észre, hogy a frissen festett jelek másfelé vezetnek... Itt, ahol a Zalaszántó felől érkező út belép az erdőbe, gyönyörű kilátás nyílik a környező tájra. Mi azonban már csak a horizont bíbor fényeiben gyönyörködhettünk, így sietve legyalogoltunk a falu főutcájáig, pecsételtünk a kocsmában, majd elfoglaltuk szállásunkat. Szép túranap volt ez is, és ez volt eddigi legnépesebb kéktúrám is!