1. section: Írottkő - Sárvár

23-24 February, 10-11 August 2008

Through the icons below, you can reach the Google Earth file, the Image Gallery and the scanned pages from the Personal Booklet. Please scroll down to the bottom of the page for the Elevation profile of the section!

Sárvár - Szeleste: Flóra, Eszter, Tomi, Kata, Dávid, valamint még 9 túrázó társaságában vágtunk neki ennek a szakasznak. A logisztikát autókkal oldottuk meg, sajnos a MÁV és a VOLÁN ennyi embernek már drágább, és bizonyos helyekre lehetetlen tömegközlekedéssel eljutni... Relatíve elég későn indultunk neki, de az előzetesen elképzelthez képest sokkal gyorsabban haladtunk, így az idővel később sem lett probléma. A vasútállomáson persze így ebédidőben nem tudtunk pecsételni - mivel Sárváron volt szállásunk, ezt este bepótoltuk. (A várról a kép másnap reggel készült.)

Sárvárról kifelé sokáig az utcák betonján haladtunk. Az idő kellemesen meleg és napos volt, február ellenére 18°C körüli csúcshőmérséklet mellett kirándulhattunk a hétvége mindkét napján. A Gyöngyös patakot elérve a rajta átívelő híd előtt a kék jobbra fordul és rátér a patakot kísérő töltésre.

A töltésen kényelmesen lehet haladni és beszélgetni, ami miatt egy ekkora társaság természetesen - részben a sebességkülönbségek következtében - szét is szóródik, ezért gyakori pihenőkkel vártuk be egymást. A szél ugyan a kelleténél néha erősebb volt, de hamar elértünk az első pecsételőhelyig, a csényeújmajori kápolnához (mely valóban szépen fel van újítva). Innen Csényéig fasorral szegélyezett országúton haladunk, és a távolban ekkor már látszik a Kőszegi-hegység is. Csénye temploma is szépen rendbe lett téve valamikor a közelmúltban, de az egész falu fejlődik, új házakat látunk az utcákon, frissen felállított, idézetekkel vésett padokat, stb.

A játszótéren töltött kis pihenő után indulunk tovább, és továbbra is betonon haladva, hamarosan megérkezünk a szakasz első erdőfoltjához, melyben teszünk is egy-két kanyart. Jól esik a sok aszfalt után. Az erdészlaknál keresztezzük a Szombathely-Sárvár vasútvonalat, és a Szombathelyről Pósfa felé tartó sínpárt (ahol egy "kis pirost" is láttunk). Bögötre cserjék közt vezető szekérúton érünk be, de itt a pecsét megszerzése hétvégén nem a legegyszerűbb feladat, mivel az ABC már elég korán bezár... Szerencsénkre a Körjegyzőség nyitva volt, és itt kaptunk szép, címeres bélyegzőt is.

A falut elhagyva hamar bal kéz felé fordulunk egy széles erdészeti úton (az én régebbi kiadású Atlaszomban még a vasút mellett vezető régi út van bejelölve), melyen egy ideig nyílt területen haladunk, míg el nem érjük a szinte Szelestéig tartó erdőt. Az út végig kellemes, sok részen fenyőerdőben haladunk. Ahogy a Nap sugarai egyre laposabb szögben melegítik a tájat, egy kicsit haladunk a 88-as főúton is, ami nem egy életbiztosítás, majd újra északnak fordulunk az erdőbe. Áthaladunk egy régi kapu maradványai között is...

Szeleste előtt még csinálunk még pár derékszögű kanyart az erdő irtásait követve, majd egy kisebb dombtetőről leereszkedve érkezünk meg a községbe - egész pontosan Alsószelestére. A szakasz nem bővelkedett természeti látnivalókban, így itt is főleg a templomot, majd másnap az ilyenkor azért kissé kihalt arborétumot csodálhattuk csak meg.

Itt a hivatalos bélyegző a templomtól több mint 1 kilométeres kitérőt jelentő vasútállomáson van, így egy kocsma céges bélyegzőjével pecsételtünk, mivel este még szerettünk volna elmenni Sárváron a fürdőbe is - ami végül nagyon jó is volt!

Szeleste - Ablánc malom: reggeli után megnéztük a korábban csak kívülről látott várat belülről is, a csapat bátrabb párosa pedig még a múzeumba is bemerészkedett! Ezután gyorsan átautóztunk Szelestére, és egyben be is szereztük a vasútállomás pecsétjét is, hogy olyanunk is legyen, majd az arborétum parkolójából (a további logisztikát most nem részletezném) neki is indultunk - ekkor már igencsak dél után járt az idő. Alsó- és Felsőszeleste között a baromfitelep előtt illegális szemétlerakó mellett haladtunk el, majd egy akácoson átvezető makadámúton, roskadozó szénatároló építmények mellett értünk el a dombtetőn álló templomig.

Innen szép kilátás nyílott az előttünk levő út felé, így hamar tovább is indultunk. Egy ideig bokrokkal jól körbenőtt keskeny ösvényen haladtunk, ami nyáron elég nagy dzsumbuj lehet, de ilyenkor azért jól járható, majd ahogy egyre jobban beértünk az erdőbe, így szélesedett az ösvény szekérúttá, majd széles, döngölt erdészeti úttá. Érdekes, hogy több bekerített erdőirtásban is meghagytak egy-egy nagy fát a letarolt táj felett...

A volt Gór vasútmegállónál érjük el a vasút elég magas töltését, mely mellett a kék jelzés szép fenyőerdő szélén, árnyas ösvényen vezet, egészen egy a vasút alatti aluljáróig. Ezen át érjük el az Acsádi-erdőt, melyben ugyancsak széles, döngölt úton haladunk - emelkedik velünk az út egy ideig. Később a széles útból szekérút válik, és a naplemente közeledtével még ez a még csak épphogy ébredező, kicsit még halott táj is szép színekbe öltözik.

Az Ablánc domb tetejéről meglepően meredeken ereszkedünk le egészen az Acsád-Bükk országútig, melyen nem kell sokat gyalogolnunk, míg elérjük a malomcsárda felé letérő bekötőutat - hétvégénk utolsó állomását. Minden zárva, így csak a kapura helyezett bélyegzőt használjuk, mielőtt autóba ülnénk. Szelestén még megállunk, hogy elbúcsúzzunk a többiektől (akik eredetileg még be akartak menni az arborétumba, de győzött a "hazamehetnék"), majd szinte meg sem állunk hazáig. Dávidnak nagyon köszönjük a fuvart, egészen hazáig hozott minket. Jó kis hétvége volt ez, főleg hogy Flóra is ott volt, és neki is tetszett (gondolom ebben jelentős szerepe volt a fürdőzésnek is)!

Velem - Írottkő - Kőszeg: vasárnap reggel a 06:10-es IC-vel indultam a Keletiből (egyedül), majd szombathelyi és kőszegi átszállással "már" 12:46-kor a velemi buszfordulóban voltam. Nem mondhatnám, hogy rövidke kis utazás volt, pedig még a határt sem léptem át (de az IC-n legalább jól lehetett aludni). Itt először megcsodáltam a kihelyezett információs táblákat, majd a GPS segítségével elindultam felfelé a Hosszú-völgyben vezető piros jelzésen. Szép bükkösben vezet felfelé a széles szekérút, melyet egy idő után sajnos egy csalános ösvényre kell cserélni. A nehézségek nem tartanak sokáig, dél felé felkapaszkodunk egy gerincre, melyen az út erősen köves - rétegesen tör a felszínre a hegységalkotó kőzet, és pusztul az erózióval. Az Asztal-kőhöz nem feltétlenül érdemes kitérőt tenni, mert nem ad semmi pluszt, de én ezt nem tudtam, így felmentem. Kilátás tehát nincs, van cserébe továbbra is gyönyörű bükkös. Az erdészeti út íves balkanyarjának vége után nem sokkal élesen jobbra fordulva felérünk végre a kék jelzésre - innen a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra ösvényén vezet az út. Tovább emelkedve hamar elérjük az örökzöld fenyvesek szintjét, majd a fenyők közül kibukkanva az OKT első pecsételőhelyét. Itt a kis tisztáson egyenesen továbbhaladva juthatunk el a kilátóhoz, vagy jobbra fordulva elindulhatunk az Országos Kéktúra első méterein. Azért a tornyot nem illik kihagyni...

A határkövön nyugvó kilátó jó állapotban van, a kilátás azonban nem túl érdekes, a fáktól túl sokat sajnos nem is lehet látni - ne csüggedjünk, lesz ma még szép panoráma! Kis pihenés és étkezés után indultam tehát el most már az OKT kék jelzését követve - lefelé. Egyébként feltűnően sok kirándulóval találkoztam a nap folyamán, úgy látszik a vasárnap és a kiváló kirándulóidő (25°C) egybeesése tömegeket vonzott ki a szabadba. Az út eleinte csak nagyon enyhén lejt, és nagyon szép a nyírfaliget, melyen keresztülhalad. Aztán beérünk a bükkösbe, az ösvény is meredekebb lesz, elhaladunk pár irtás mellett, míg nem leérkezünk a Hörmann-forrás feletti aszfaltútra. A műúton itt csak egy kanyarnyit megyünk, majd bal kéz felé folytatjuk ereszkedésünket a bükkfák katedrálisában. Kevesebb mint egy kilométer megtétele után újabb aszfaltozott erdészeti utat érünk el, melyen innen elég sokáig haladunk majd. Érintjük a Stájer-házakat, majd keresztezünk egy bődületesen nagy nyiladékot. Innen kicsit kanyarog és emelkedik velünk az út, mielőtt megérkeznénk a Vörös keresztnél lévő útelágazásba. A kék itt végre letér a betonról, és a szokásos szekérúton folytatódik, valamint hamar lejtmenetbe vált. Nem is kell sokat ereszkedni, hogy elérjük az Óház-tetőn lévő kilátótornyot. A felvezető út eleje kissé csalános, de itt végre van kilátás (valamint Írottkőhöz hasonlóan a torony oldalán egy napóra is) - ami lentebb nagyban is megtekinthető. Jó időben szépen kivehető a Fertő-tó, valamint a Balaton felé még ki tudja pontosan melyik csúcsok is...

A kilátótól meredek, csúszós-köves ösvényen kell leereszkedni, majd egy darabon szintben haladunk, mielőtt megint csak elindulnánk lefelé egészen a következő pecsételőhelyként is szolgáló Hét(vezér)-forrásig. Valójában itt egy forrás fakad, csak hét kifolyót építettek a víznek. Ami a képen nem látszik, az a forrás alatt lévő kisebb vízgyűjtő medence.

Innen most egy kis ideig, pontosabban a Pintér-tetőig megint emelkedik velünk az út, de ez a túra utolsó szignifikáns pozitív gradienssel bíró szakasza. A tető alatt az erdő szélén kezdetben szekérúton haladunk, majd ahogy elindulunk lefelé, már egy erősen benőtt ösvényen kell átküzdenünk magunkat. Pár száz méter után a helyzet szerencsére normalizálódik. Egy kilométeren belül már el is érjük Kőszeg határát, azaz először a Kálváriát, annak is a templomát. Az innen a városba levezető út mentén találhatók a stációk külön kis építményei.

Kőszegen belül nem kell túl sokat kanyarogni, míg beérünk az óvárosba, mely talán a sopronival holtversenyben az ország egyik legszebb kis belvárosa. A közelmúltban ráadásul jelentős állagmegőrző munkák és felújítások történtek, így a belső rész épületei eredeti fényükben tündökölnek! Pár templom érintése után átbújunk a Hősök kapuja alatt, és pillanatok alatt beérünk a Fő térre. Én innen még legyalogoltam a vasútállomásra pecsételni, majd elfoglaltam esti szállásom az onnan csak pár száz méterre levő panzióban...

Kőszeg - Ablánc malom: reggel már hétkor elindultam, mert szerettem volna emberi időben hazaérni, és nem is kevés út állt még előttem. Először is visszamentem a Fő térre, hogy a tegnap estinél optimálisabb fényviszonyok között készíthessek pár fotót mind a tér házairól...

...mind a téren álló gyönyörű Jézus Szíve plébániatemplomról. Jól látható, hogy az előző napi ideális idő csak még ideálisabb lett, azt leszámítva, hogy sajnos a nap folyamán már kicsit magasabbra kúszott a hőmérő higanyszála...

Nem volt könnyű elszakadni a belváros megannyi látnivalójától, de ha menni kell akkor menni kell, nincs mese :-) Innen már az én 2001-es Atlaszom kiadása óta jelentősen megváltozott útvonalon halad a kék, de az eltévedés még GPS nélkül is szinte kizárt, annyira jól jelzett az út. Sajnos a várossal együtt a látnivalókat is magunk mögött hagyjuk, valljuk be, kissé unalmas szakasz következik, de azért vannak apró szépségek. Ilyen például az a pont, ahol elérjük az országhatárt, mert a határnyiladék itt keskeny, kavicsokkal és mohákkal teli, és valahogy olyan hangulatos, ahogy ott álnak azok a kis fehér határkövek ebben a kicsit álomszerű környezetben... Innen viszont csak pár száz méter, és rátérünk a Kéktúra egyik leghosszabb nyíl egyenes szakaszára, mely átszeli az Alsó erdőt.

Az út végig döngölt földút, sokszor bőven két sáv széles, kétoldalt markolóval kivájt vízelvezető árokkal. Turista-autópálya... Az erdő elég vegyes, néhol vadgesztenye, néhol fenyő vegyül a tölgyesbe, mely később inkább akácosba hajlik. Az út monotonitását csak az esetleges hatalmas, négyszögletes irtások törik meg. Tömörd előtt az Ablánc-patak jobb partja fölött haladunk a Grádics-erdőn keresztül, az út nagyon sok helyen palatörmelékkel van felszórva, mely ugyan segít a nedvesebb helyeken való átjutásban, viszont ocsmány ronda. De tényleg. Tömörd kellemes kis falucska, a pecsét a templom közelében egy villanyoszlopra erősített kis dobozban található. Innen a régi országúton haladunk egészen az újig, melyen átkelve elérjük Kincsédpusztát. Itt állítólag van néhány nagyobb kutya is, melyek nagyon ugatnak, én csak egy közepes méretűvel találkoztam, mely meg sem mukkant, de megszagolt, aztán elment. Hiába, túrázás közben nem vagyok túl illatos :-) Innen kezdődik a túra igazán izzasztó szakasza. Megint kilométereken keresztül hosszú, egyenes szekérút, árnyék pedig sehol...

A szakasz elején balra, majd a végén jobbra ki kell térni a szántóföldre, mert előbb hatalmas pocsolyák, később a benőtt út miatt lehetetlen haladni. Utóbbi már a térképen is jelölve van. Innen viszont nyílik még egy utolsó kilátás a mezők fölött a magunk mögött hagyott Kőszegi-hegységre is.

A szakasz utolsó kilométerei nem túl kellemesek, a Szapári-erdő ilyenkor nem szűkölködik sem szúnyogban sem csalánban, így a vérveszteség elkerülése érdekében gyorsan, és hosszúnadrágban érdemes haladni. Az egyébként zárva tartó Ablánci malomcsárdához végül majd egy órával az utolsó előtti busz előtt értem, így a tömegközlekedés előtt még kényelmesen átöltözhettem és megehettem maradék élelmemet is. Szombathelyen szerencsére kaptam jegyet a 15:05-ös IC-re, úgyhogy hazafelé is kellemes, légkondicionált kocsiban alhattam :-) Még két túrahétvége, és kész az OKT!